„Nagyon rossz napunk volt”

Zsákovics.Bölk2023február

Bízik Réka, Demeter Orsolya, Zsákovics Sára és a szövetségi kapitány, Jorge Duenas értékelt lapunknak a szlovák női kézilabda-válogatott Eb-selejtezői után.

A szlovák női kézilabda-válogatott az Európa-bajnoki selejtezők 2. csoportjában szerdán 31:22-re győzte le Izrael legjobbjait, egy nappal később pedig huszonkét gólos vereséget szenvedett a németek ellen.

Mindkét találkozót a vágsellyei sportcsarnokban rendezték, ahol mutatkozott a válogatottban Pastorek Edina és Demeter Virág Orsolya is. A dunaszerdahelyiek beállója védekezésben a hármas posztok egyikét foglalta el, támadásban pedig természetesen a falban igyekezett pozíciót fogni. „Teljesen váratlanul ért a meghívó, hiszen már korábban kiküldték a keretet, majd pár nappal később kaptam e-mailben a tájékoztatást, hogy számítanak rám. Már korábban volt róla szó, hogy behívnak, de most adódott a lehetőség, viszont nagyon meglepett a dolog. Nagyon izgultam, de visszagondolva nem volt rá okom. Nagyon kedvesek a lányok, sokat segítettek ők is és az edzők is. Nagyon örülök, hogy itt lehetek – nyilatkozta lapunknak a nemzeti csapatban Izrael ellen góllal debütáló Demeter. – Nem tudom szavakba önteni, mennyie jó volt, hogy azonnal be is mutatkoztam, az első gól szintén felbecsülhetetlen, igaz, egy kisebb sérüléssel zártam, nem így terveztem. Megtiszteltetés ilyen játékosok ellen pályára lépni. Látszódott a különbség, de mindenki tisztában volt vele, hogy ők egy jobb csapat. Megpróbáltuk odatenni magunkat, ma ez erre volt elég” – utalt már a németek elleni találkozóra a beálló.

„A szerdai meccs sokkal jobb volt, a mai sajnos nem sikerült, sokkal jobb volt az ellenfél. Fizikálisan is erősebbek voltak, jobb csapatokban játszanak, jól ki tudták használni a helyzeteiket. Szinte minden hibánkat megbüntették. Nekünk az Izrael elleni mecccs számított a legjobban, azt kötelező volt hozni, de nagyon sajnálom, hogy a németek ellen nem tudtuk kijavítani azokat a hibákat, amik már az előző nap is jelentkeztek” – mondta az Új Szónak a válogatott naszvadi csapatkapitánya, Bízik Réka, aki ezzel a néhány mondatával a németek elleni egész meccset összefoglalta.

„Már a múltkor is nagyon jól éreztem magam, sokat beszélgettem a lányokkal és az edzőkkel is, jó volt az első benyomásom. Úgy mondanám, most már csillogott a szememben a remény, hogy újra jöhetek, így még jobban edzettem és próbáltam célként nézni arra, hogy újra benne legyek a keretben. Szerencsére sikerült is. Most már nem izgultam annyira, és újra csak azt tudom mondani, hogy minden pillanatát próbálom megélni ennek és magammal vinni, ez adott most is lendületet – beszélt a második behívójáról a válogatottban novemberben bemutatkozó Zsákovics Sára, aki a hajrában egy felső kapufás góllal iratkozott fel a németeki elleni találkozó jegyzőkönyvébe. – Körülbelül 50 percet ültem a padon, ez alatt próbáltam a többiek hibáiból és jó megoldásaiból is felkészülni. Ez többé-kevésbé sikerült. Úgy mentem fel a pályára, hogy tudtam, nagyon sok technikai hibánk volt, ezt szerettem volna redukálni, de ez nem jött össze százszázalékosan. De megtettem minden tőlem telhetőt, és úgy éreztem, sokszor nem vagyunk olyan bátrak, mint lehetnénk. Ezt próbáltam azzal a bombával megtörni, hogy ha merek, akkor nyerek” – zárta a mindig mosolygós balátlövő.

„Nincsenek túl jó érzéseim egy ilyen meccs után. Tegnap koncentráltan kezdtük a meccset, ma viszont ez nem volt meg. Már az elején rengeteg ajándékot adtunk az ellenfélnek, és nem voltunk képesek újra a legjobbunkat nyújtani. Németországnak nagyon jó csapata van, de úgy gondolom, hogy ma ők a jövőre is készültek, hiszen előttük áll az olimpiai selejtező. Nekünk nagyon rossz napunk volt. Próbáltunk végig küzdeni, de nagyon nagy problémáink voltak a támadások felépítésével, és sok labdát adtunk az ellenfélnek. Nem jó döntéseket hoztunk, amikor felértünk a kapu elé, ők pedig ezekből előnyt tudtak meríteni. Vasárnap szeretnénk jobb teljesítményt nyújtani és elkerülni az ekkora vereséget” – utalt a következő, düsseldorfi németek elleni találkozóra Jorge Duenas, a szlovák válogatott spanyol szövetségi kapitánya.

NŐI EB-SELEJTEZŐ

2. csoport, 3. forduló:

Szlovákia–Németország 18:40 (8:20)

Vágsellye, 1800 néző. Jv.: Altmár, Horvát (magyarok)

Szlovákia: Ivanytsia, Oláho 1 – Michálková 1, Demeter, Popovcová 1, Bízik R., Pócsíková 2, L. Ratvajská, Bujnochová, S. Szarková 4, Lancz 4/1, Zsákovics 1, N. Némethová 1, E. Rajnohová 1, Pastorek, Varjassiová 2.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?