MMA: bajnoki övért küzd Buki

Buchinger Iván

Buchinger Iván MMA-harcos rögtön címmeccsel debütál ma az Oktagonban.
 

Buchinger Iván számára 2020 nem alakult ideálisan. Egy tavaszi komoly vállműtétet követően ősszel már bunyózni szeretett volna, de két mérkőzése is elmaradt. Először a koronavírus kapta el, másodszor pedig egy edzésen szerzett nyílt seben keresztül fertőződött meg, mindkét esetben csak pár héttel a párharc előtt, így kénytelen volt a mérkőzésektől visszalépni. Szombaton azonban a könnyűsúlyú bajnoki övért küzdhet meg, rögtön az első Oktagon-mérkőzésén. Ellenfele a 188 centi magas és robbanékony szlovák Ronald Paradeiser lesz.

Hogyan képzelte el az első bunyót az Oktagonban?
Hogy egyéves kihagyás után ne kelljen túl sokat fogyasztanom, 70 kilóban képzeltem el az első meccsemet, de nem ilyen erős ellenfél ellen. Azért vállaltam el mégis ezt a meccset, mert a bajnoki öv a tét. A 70 kilós súlycsoport (könnyűsúly) nekem valójában nem okoz gondot, csak az ellenfelem jóval magasabb mint én. Hosszúk a kezei, lábai, remek az elmozgása, és ráadásul fordított állású harcos, ami számomra nem jelent előnyt. 

Hogy érzi magát fizikailag, mentálisan? 
Igazából már november óta aktív felkészülésben vagyok, kisebb kihagyásokkal. Az első meccsembe a Covid szólt bele, akkor nagyjából 2 hét maradt ki az edzésekből. Ezután folytatódott a felkészülés zavartalanul decemberben egészen addig, míg fel nem szakadt a szemöldököm, s ezért a sparringot kellett mellőzni egy időre, de a kondis edzéseket ugyanúgy folytathattam. Ami pedig a januárt illeti, szinte az egész hónapban két fázisban edzettem. A nagyszombati edzéseket Végh Attila vezeti, a bősi felkészülés nagy részét pedig az Elite Fight Clubban teljesítem. Talán a mentális erőm még nincs teljesen a csúcson, az utolsó meccsemet, ami egyébként már amúgy is régen volt, elveszítettem a KSW-ben (lengyel MMA-szervezet – a szerző megj.), s ez mély nyomot hagyott bennem. Remélem, hogy egy győztes mérkőzés a bajnoki övvel együtt majd fejben is rendbe hoz.


Ellenfelére jellemző, hogy gyorsan rendezi le a bunyókat, viszont a bajnoki meccs öt potenciális menetet jelent. A kondíciója jelentheti majd az előnyt a mérkőzésen?
Igaz, hogy Paradeisernek rövid meccsei vannak. Látni rajta, hogy a második és harmadik menetben már nem annyira erős, de az első körben nagyon veszélyes. Gyorsan mozog, biztosan kemény ellenfél lesz. Hogyha viszont eljutunk a harmadik vagy negyedik menetbe, ott szerintem kondiban már nem fogja bírni velem az iramot, főleg akkor, ha a bunyó a földre kerül. Pontosan ezért szeretem az ötmenetes harcokat. Nyilván jobb lenne előbb befejezni, de egy ilyen erős ellenfél ellen a hosszú bunyó előnyömre válhat. 

Érdekes

Boráros is újra a ketrecben

A szombati Oktagon 21-es eseményen Boráros Gábor is ketrecbe lép a cseh Matúš Juráček elleni kisváltósúlyú (77 kg) küzdelemben. Borároson nagy a nyomás, mivel utolsó 7 meccséből 
4-et elveszített.
Juráček kick-boxos beállású harcos, hosszú végtagokkal, ütéseit jól megválogatja, s emellett nem fél a harcot levinni a földre sem. Boráros pedig legszívesebben bokszolni szeret, és ütéseivel nagy fejfájást tud okozni ellenfeleinek. 190 centis magasságával különösen kemény diónak ígérkezik a 174 centis Boráros számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?