Mesterhármasra törnek a tajtiak a Medves-kupán

Medves
Tajti |

Öt medvesaljai település – Egyházasbást, Vecseklő, Medveshidegkút, Óbást és Tajti – részvételével zajlik vasárnap (kezdés 12.00) a 49. Medves-kupa labdarúgótorna, immár harmadszor kispályás csapatokkal.

„Nincs elég játékos, így csak kisebb létszámú együttesek indulnak, 4+1 fő lehet egyszerre a pályán. 1972 óta élő, évente ismétlődő mérkőzéssorozatunk szép hagyományát visszük tovább, 2015 után újra településünk lesz a házigazda. Két esztendeje és tavaly is mi végeztünk az élen, s idén is megpróbáljuk az elsőséget kiharcolni szinte teljes bajnokcsapatunkkal. A büntetőrúgók versenye ezúttal elmarad, hogy sötétedésig győzzük lebonyolítani a körmérkőzéses tornát, majd a díjátadással egybekötött eredményhirdetést. Mindegyik részt vevő csapat kupát vihet haza” – tájékoztatta lapunkat Básti Róbert főszervező, Tajti alpolgármestere, aki szerint a torna a faluvezetés és a helyi önkormányzat összefogását dicséri. A tornán Pál Dezső fújja a sípot. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?