Medgyes Sinan tavasszal az NB II éllovasát segíti a feljutásban

Medgyes

Az NB II-ben feljutásra pályázó Diósgyőr labdarúgócsapata szerződtette Medgyes Sinant.

A dunaszerdahelyi születésű 29 éves balhátvéd két éve a Budafok, míg tavaly a Paks színeiben gyűjtött NB I-es tapasztalatot. A nyáron követte paksi edzőjét, Bognár Györgyöt a másodosztályú MTK-hoz, ahol az őszi szezon során 18 bajnokin lépett pályára. Bognárt októberben menesztették, decemberben pedig több játékossal együtt Medgyessel is szerződést bontott a klub.

A balbekk így szabadon igazolható játékosként került a DVTK-hoz, amely jelenleg vezeti a másodosztályt és egyértelmű feljutási céljai vannak.

„Nagyon jó érzések kavarognak bennem, hiszen túlzás nélkül minden labdarúgó álma, hogy ilyen közönség előtt futballozzon, ezzel én is így vagyok. Ellenfélként már játszottam a DVTK Stadionban, de a televízióban is követtem az elmúlt években a Diósgyőr mérkőzéseit, pontosan tudom, hogy hová érkeztem. A cél adott, fel kell jutni az élvonalba, ebben szeretnék minél többet segíteni a klubnak” – idézi a miskolciak klubhonlapja Medgyest.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?