Martin Škrtel két nap alatt két trófeát szerzett

<p>Az edzők és a sportújságírók szavazatai alapján Martin Škrtelt választották a 2011-es év legjobb szlovák labdarúgójának. Az FC Liverpool huszonhét esztendős hátvédjét röviddel az ünnepélyes díjátadás után faggattuk.</p>

Számított rá, hogy kétéves szünet után megnyeri az ankétot?
Arról tudtam, hogy köztem és Marek Hamšík között dől el az elsőség sorsa. Azt hittem, ezúttal is be kell érnem a második hellyel, mert az ankétokon általában a szavazók a középpályásokat és a csatárokat helyezik előtérbe a védőkkel szemben. Annál jobban örülök, hogy ezúttal másként történt, és én nyertem.

Mit szól ahhoz, hogy csupán három pont volt kettőjük között a különbség?
Gyakorlatilag egy szavazat döntött a javamra.

Mit jelent önnek az ankételsőség?
Óriási megtiszteltetésnek és egyben nagy kihívásnak is tartom. Nehéz ilyen erős mezőnyben győzni, hiszen egyre többen játszunk külföldön. Bízom benne, hogy nem utoljára emelhettem magasba a trófeát.

Harmadik győzelmével beérte Dušan Tittelt. Meg akarja előzni a Slovan egykori védőjét? Ezzel rangelső lehetne.
Pályafutásom kezdetén álmomban sem reméltem, hogy triplázni fogok, de evés közben jön meg az étvágy. Természetesen minél előbb szeretném túlszárnyalni Tittelt, ám ez sok mindentől függ. A legfontosabb, hogy elkerüljenek a sérülések, és sorsdöntő lesz, hogyan megy a klubcsapatomnak, a válogatottnak és persze nekem a játék.

A tavalyi éve volt a legsikeresebb a pályafutása során?
Remélem, a legjobb évem csak ezután következik, de biztos, hogy ez volt az eddigi legsikeresebb. Ebben nagyban közrejátszott, hogy végre sérülés nélkül végigfutballozhattam az évet, így a formám is lényegesen kiegyensúlyozottabb volt, mint korábban. Családi szempontból is nagyon boldog volt számomra az elmúlt esztendő, hiszen októberben megszületett a fiam. Rendkívül sokat köszönhetek élettársamnak, Barborkának, aki biztos családi hátteret biztosít a számomra. Sokat vagyok távol, ezért amikor szabadom van, igyekszem pótolni a kimaradt órákat, s szinte minden időmet a kicsivel töltöm. Viszont a mérkőzések előtt két nappal már Barborkával alszik a fiam, hogy ne zavarja a felkészülésemet. Egy biztos, a 2011-es évet soha sem felejtem el.

Mi volt a különbség a tavalyi esztendő és az elmúlt két év között, amikor Hamšík nyerte az ankétot?
Minden meccsen a maximumot akarom nyújtani, ám ez nem mindig sikerül. Magam is tisztában voltam vele, hogy 2009-ben és 2010-ben nem úgy ment a játék, mint ahogy szerettem volna, de ezért csak magamat okoltam. Ez még keményebb munkára ösztönzött, s örülök, hogy ennek meg is lett az eredménye.

Az ankétgyőzelmet miként ünneplik meg?
Erre sajnos most egyáltalán nincs idő, hiszen szerdán meccset játszunk Törökországban, így várhatóan csak a nyári szünetben lesz erre alkalom.

Gyönyörű időszakot él át, vasárnap megnyerték a Carlingkupát, hétfőn pedig ön lett az év labdarúgója.
Két nap alatt két trófeát nyerni, ez mindenképpen fantasztikus érzés. Nagyon örülök, hogy klubcsapatom hat év után újra kupagyőzelmet ünnepelhetett. Ez az első serleg, amelyet Liverpool-játékosként nyertem. Az már csak hab volt a tortán, hogy a döntőben góllal járultam hozzá a kupasikerhez. Örülök, hogy meghívásomra édesapám, az apósom, a sógorom és Filip Šebo is a Wembley-stadionban láthatta a finálét.

Remek hangulatot teremtettek a Liverpool-drukkerek.
Le a kalappal előttük. Nemcsak a pályán, a lelátón is jelentős fölényben voltunk. Amikor mentünk a trófeáért, boldog drukkereink különböző ajándékokat adtak, így kaptam egy szemüveget is, amit aztán lefelé menet egy másik szurkolónak ajándékoztam.

Nagy dáridó volt a kupagyőzelem után?
Nem sokkal a kupadöntő után már repültünk is vissza, hajnalban érkeztünk meg Liverpoolba. Mivel délelőtt csapatunk válogatott játékosainak már indulnia kellett a szerdai meccsek előtti gyülekezőkre, sok időnk nem volt valami betyáros ünneplésre, de persze azért valamelyest kirúgtunk a hámból…

Mikor pótolják a bulit?
Egyhamar aligha. Azt hiszem, hogy az idény végén több okunk is lesz az ünneplésre, hiszen a Carling-kupa után el akarjuk hódítani a FAkupát is, a bajnokságban pedig a negyedik helyen szeretnénk végezni, hogy újra indulhassunk a Bajnokok Ligájában. Ha ezekből a célokból legalább az egyik megvalósul, akkor a szezon végén hatalmas dáridót csapunk.

Hektikus időszak közepén tart. Mi vár önre a közeli napokban?
Most a válogatottal Törökországba repülök. Röviddel a szerdai mérkőzés után indulok vissza Liverpoolba, mert szombaton kora délután kerül sor a negyedik helyet illetően nagyon fontos rangadóra az Arsenal ellen. Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy a napokban több időt töltök a levegőben, mint a földön.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?