Marozsán kikapott, Fucsovics nyert – egy nap után 1:1 a magyar–német Davis-kupa-meccs

Marozsán
Tatabánya |

Egyik csapat sem került előnybe a tenisz Davis-kupa tatabányai selejtezőjének első napján, amelynek tétje a sorozat nagydöntős tornáján való szereplés.

A tatabányai Multifunkciós Sportcsarnokot már a tavalyi, franciák elleni Davis-kupa-meccs alkalmával is volt lehetőségünk megcsodálni. A 2022-ben átadott létesítmény – amely méreteiben és 6200-as befogadóképességével is a pozsonyi Nemzeti Teniszközpontot idézi – játékosnak, nézőnek és újságírónak egyaránt maximális kényelmet biztosít. Mindenki elfér, mindenki jól lát – leszámítva azokat, akik még parkolni próbálnak az autójukkal: mondhatni az ilyen csarnokok esetében megszokott módon kissé aluldimenzionált a kapacitás. A rendőrök által (nem) irányított dugóban lassacskán araszolva végre felcsillan a fény az alagút végén, de eggyel előttünk megszólal a vállra erősített adóvevő: „Fullos a parkoló, menjenek az Aldi, a Lidli vagy a Müller parkolójába.Így kénytelen-kelletlen egy újabb kocsisor következik, de szerencsére ezúttal már elcsípjük az utolsó szabad helyek egyikét.

Nem volt jó napja

A megnyitóünnepségnek ezek után búcsút mondhattunk, de a játékosok ünnepélyes bevonulását már végignézhettük. Siklós Erik szpíker igyekezett forró hangulatot teremteni, de igazi hangrobbanás még nem volt. Marozsán Fábián és Dominik Köpfer bemelegítése alatt szinte színházi csend uralkodott, amikor viszont kezdetét vette a párharc, azonnal megindult a biztatás. Minél szebb/hosszabb labdameneteket láttunk, annál nagyobb volt a játékok közti taps és éljenzés. A műértőnek joggal nevezhető telt háznyi drukker részéről (akik között egy kisebb szektonyi német is volt) az első szettben ez főleg Köpfernek járt ki. Végig magabiztosabb volt, sikerült vonalakat ütnie, míg Marozsán nem tudott támaszkodni a szervájára. A német kétszer is elvette a magyarok első számú játékosának szerváját, és a kezdeti egyenlők után simán és gyorsan hozta 6:2-re az első szettet.

A maroknyi kemény mag igyekezett felrázni a csarnokot („szur-kol-jon min-den-ki), és néha-néha már a csapatsportágakra idéző hangzavar kerekedett – persze, a teniszben megszokott és előírt teljes elcsendülésekkel. Marozsán a második szettet is az elsőhöz hasonlóan kezdte: nehezen, de hozta az adogatásait, amikor viszont reális brékelőnyhöz (vagy annak közelébe) érhetett volna, menetrendszerűen jött egy hálós, esetleg egy nyesős rontás. Ettől függetlenül Köpfer fölénye is eltűnt, érezhető volt, hogy a másik (nagyobb) hibája döntheti el a játszmát. 5:5-nél végre egy egész csarnokos ritmusos tapost kapott Marozsán, akinem láthatóan nem volt jó napja pénteken. 6:5-ös és 30:15-ös vezetésénél tombolt is a lelátó egy remek labdamenet után, Köpfer mégis hozta a szerváját nehéz helyzetben, s a lendülete a rövidítésre is kitartott: 5:1-es előnyénél kisebb csoda kellett volna Marozsán fordításához, ami kis híján, de elmaradt: négy meccslabdájából az utolsót értékesíteni tudta, így megszerezte a németek első pontját.

Ennyi volt benne

Kevesebbet tudtam edzeni, sajnos, most ennyire voltam elég. Nem voltam annyira dinamikus és gyors, mint kellett volna, egy top 100-as játékos ellen ez kijön. Lassabban mozogtam, nem játszottam a legjobb teniszemet. Lett belőle egy csúnya első szett, a másodikba beleálltam, küzdöttem, ennyire volt elég – mondta Marozsán higgadtan elemezve a sajtójátékoztatón, mintegy 20 perccel a meccse után. – Az első két szettben egy kicsit idegesebb voltam a hazai környezet miatt, de aztán már csak a meccsre tudtam fókuszálni.

Bombaszervák

A zömök, nem kifejezetten teniszalkat Köpfer után egy égimeszelő, a 193 centi magas Jan-Lennard Struff érkezett a pályára – természetesen Fucsovics Mártonnal karöltve, akit egyenesen a magyar csapat legendájaként mutatott be a hangosbemondó. Utóbbi bár ezúttal is tüzelte, próbálta szurkolásra bírni a nézőket, ők inkább csendes kíváncsisággal figyelték a bemelegítést ismét. A hangulatukon az sem dobott igazán, hogy Fucsovics is csak nehezen hozta az adogatásait, igaz, 3:2-re már egy sima játékkal módosította az állást. 0:30-nál a teljes német kispad állva bíztatta Struffot, kedvét ne veszítse, a német pedig hárította magyar riválisa első bréklabdáit a meccsen. A következő szervájánál, 4:3-nál már három bréklehetősége volt Fucsovicsnak, s mivel Struff ezúttal is csak kettőt tudott hárítani, 5:3-nál a szettért adogathatott a hazai közönnségkedvenc. Nem kis izgalmak és egyenlők után be is húzta azt, a 6:3 után végre robbant a csarnok.

A második szettben is nyúzták egymást a játékosok, hatalmas ütőerővel küldtek át minden egyes labdát a másik térfélre, és majd minden játékban eljutottak bréklabdáig, igen hosszúra nyújtva a meccset (másfél óra után még csak másfél szettnél tartottunk). Sokszor tűnt úgy, hogy kulcsfontosságú labdamenetekhez értünk – végül az utolsó lehetséges, 11. játéknál vált ez valóra: Fucsovics egy hálón megpattanó labdának (is) köszönhetően 6:5-re brékelt, majd kiszerválta a meccset (7:5).

Ha nem is hosszas, de nagy ünneplésben részítette őt a közönség, a néhány tucat azonnal hazaindulón kívül a csarnok 90%-a néma csendben hallgatta végig a jövő héten 32. születésnapját ünneplő teniszező azonnali nyilatkozatát.

Végig felette volt

A sajtószobába már egy nagyobb, másfél órás pihenő után érkezett a nyíregyházi teniszező. „Egész mérkőzésen nagyon jól szerváltam, ez volt a kulcs. Egyszer-egyszer meg tudtam brékelni, ennyi kellett a győzelemhez. Persze, ennél azért bonyolultabb volt, nyomást kellett rá helyeznem az ő adogatásainál – válaszolta a felvetésre Fucsovics, hogy ellenfele mind a 11 bréklabdáját hárítani tudta. – Tavaly két meccset elveszítettem a Davis-kupában, most nagyon akartam bizonyítani. Télen sokat dolgoztunk a szervámon, ez megmutatkozik.

Struff és a németek szövetségi kapitánya elmondta, azt érezték a meccs alatt, Fucsovics verhetetlen pénteken. „Tény, hogy végig felette voltam, de a játékot nem éreztem annyira, mert Struff nyeseget, pörget, erős a szervája. Szerencsére stabil tudtam maradni végig – tette hozzá a magyar teniszező, hozzátéve, pozitívan motiválja, hogy a jövőben újra visszaküzdje magát csapata első számú játékosává.

 

Érdekes

Meglepő szlovák előny Szerbiában

Nagy megeleptésre 2:0-ra vezetett az első játéknap után a Szerbiában szereplő szlovák teniszválogatott. Előbb Lukáš Klein szerezte meg pályafutása első egyéni Davis-kupa-győzelmét Miomir Kecmanovics ellen (7:6, 6:2), majd Alex Molčan fordított szetthátrányból Dusan Lajovics ellen (4:6, 6:2, 6:0 ).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?