Ma kiderül, kik lesznek az Eb-ellenfelek

<p>Magyarország és Szlovákia egyaránt a harmadik kalapból várja a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokság csoportjainak ma esti sorsolását.</p>

A párizsi Kongresszusi Palotában sorra kerülő eseményen a csoportokat a tervek szerint 18.28 és 18.49 között sorsolják ki úgy, hogy először az első kalapban lévő csapatokat húzzák ki, majd következik a negyedik, a harmadik és végül a második kalap. A 24 résztvevőből hat, egyenként négyes csoportot alakítanak ki, ezekből az első és második helyezettek, valamint a négy legjobb harmadik jut tovább a nyolcaddöntőbe. A sorsoláson négy olyan korábbi játékos szerepel, akik egyaránt Eb-címet eldöntő gólt szereztek: a német Oliver Bierhoff 1996-ban, a francia David Trezeguet 2000-ben, a görög Angelosz Hariszteasz 2004-ben, Antonín Panenka pedig a csehszlovák válogatott tagjaként 1976-ban talált úgy a kapuba, hogy az hazája csapatának a végső győzelmet jelentette. A kontinensviadalnak most először lesz 24 résztvevője, Szlovákia egyenes ágon, csoportja második helyezettjeként harcolta ki a továbbjutást, míg Magyarország a harmadik helyen végzett csoportjában, és a norvégok elleni emlékezetes pótselejtezőn vívta ki az Eb-szereplés jogát. A magyar válogatott utoljára 1986-ban szerepelt világversenyen (a mexikói vb-n), Eb-n utoljára 1972-ben játszhattak. Szlovákia számára ez lesz az első kontinensviadal, viszont az akkor még Vladimír Weiss irányította válogatott ott lehetett a 2010-es vb-n, ahol tovább is jutott a csoportból. Ján Kozák, a szlovákok szövetségi kapitánya szeretné elkerülni a spanyolokat. „Őket tíz évben egyszer lehet legyőzni, mi ezt a kvótát már kimerítettük” – mondta Kozák, aki egyébként nem lesz ott személyesen Párizsban, a szakmai stábot asszisztense, Štefan Tarkovič képviseli a Szlovák Labdarúgó-szövetség 10-tagú delegációjában. A magyar szövetség (MLSZ) tájékoztatása szerint a párizsi sorsoláson Bernd Storck szövetségi kapitány mellett jelen lesz többek között Csányi Sándor elnök és Vági Márton főtitkár is.A sorsolást követően hétfőn déltől igényelhetnek ismét belépőt a szurkolók az Eb mérkőzéseire. Minden résztvevő nemzet számára elkülönítik a jegyek húsz százalékát az adott stadion befogadóképességéhez képest, ez összesen körülbelül 800 ezer belépőt jelent. Ebben az időszakban a magyar szövetségnél lehet majd jelentkezni a magyar válogatott mérkőzéseinek belépőire. A szerencsés igénylőket február végéig e-mailben értesítik. A szlovák szövetség a honlapján közzétett információk szerint nem fog jegyeket forgalmazni, a szlovák csapat szurkolói (feltétel, hogy szlovák állampolgárok legyenek, vagy Szlovákiában legyen az állandó lakhelyük) csak az UEFA-n keresztül juthatnak jegyhez. (MTI, TASR)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?