Ma este Honvéd–DAC

Dunaszerdahely |

<p>Ma (kedd) este (18.00) jótékonysági mérkőzést játszanak a Bozsik-stadionban: a Budapest Honvéd a DAC-ot fogadja, a befolyt összeget a dunaszerdahelyi rendőrattak sérültjeinek, köztük Lengyel Krisztiánnak a megsegítésére fordítják.</p>

„Sok a meccs, fáradtak a játékosok, de ilyen mérkőzésen mindenki szívesen részt vesz. Úgy próbálunk segíteni, ahogy tudunk, igyekszünk szolidaritást vállalni a megvert szurkolókkal” – mondta Radványi Miklós, a DAC másodedzője, aki a múlt héten Werner Loranttal, Antal Barnabással, Leo Kweukével és a fan clubot képviselő Kása Nándorral otthonában látogatta meg a lábadozó Krisztiánt. „Először kicsit meg volt illetődve, amikor meglátott minket, de aztán felszabadult, és nagyon jól elbeszélgettünk. Látszott rajta, hogy örül a látogatásunknak.”
Krisztián akkor elmondta, szeretne elmenni a kispesti mérkőzésre, s ez a vágya teljesült. „Négy busz és sok személyautó indul Budapestre, Krisztiánt is visszük magunkkal. Szeretnénk, ha ő végezhetné el a kezdőrúgást” – tudtuk meg Kása Nándortól, a fan club elnökétől.
A DAC komolyan veszi a mérkőzést, minden játékos elutazik Budapestre. „A legerősebb összeállításunkban szeretnénk kezdeni, még ha egy ilyen meccsen nem is az eredmény a fontos – hangsúlyozta Radványi. – A következő bajnokinkon Regedei Csaba nem játszhat, így arra is kihasználjuk az alkalmat, hogy kipróbáljunk pár alternatívát.” (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?