Lovas Világkupa: Boyd Exell harmadszor győzött Budapesten

<p>A magyar tulajdonú fogatot hajtó ausztrál Boyd Exell nyerte a Papp László Sportarénában rendezett Lovas Világkupa vasárnapi fogathajtó Vk-fordulóját.</p>

Az öt világbajnokot felvonultató hétfős mezőnyben Dobrovitz József második, Lázár Zoltán negyedik lett.

A szombati bemelegítő versenyszám fordított sorrendjében indult a viadal. A szabadkárnyával rajtolt Scheik József és ifjabb Dobrovitz József után a címvédő Ulrich Werner viszonylag lassú menetet produkált, így a hatszoros vb-aranyérmes Lázár Zoltán annak ellenére megelőzte, hogy három verőhibáért 15 másodperc büntetést kapott.

A 2004-ben csapatvilágbajnok Dobrovitz elképesztő tempóban száguldott végig a rendkívül nehéz és technikás pályán, ráadásul mindössze egy hibája volt, így átvette a vezetést. Az aktuális világbajnok Boyd Exell hasonló tempóban és ugyancsak egy hibával teljesítette az első felvonást, kettejük között mindössze 3,5 mp volt a különbség az ausztrál javára. A szombati bemelegítésen győztes Koos de Ronde kicsit idegesen versenyzett, két hibája lett, s a tempója is elmaradt előbbi két riválisától, de még éppen befért - Lázárt megelőzve - a legjobb hármat felvonultató összevetésbe.

A második menetben aztán de Ronde megmutatta, miért is nagy klasszisa a fedett versenyeknek: nemhogy a mezőnyben elsőként hibátlanul hajtott, még a tempójára sem lehetett panasz, mert két percen belül állt meg az órája. A vecsési magyar hajtó következett, aki érezte, Exellt csak akkor előzheti meg, ha kockáztatva hajt, azonban emiatt ismét lett egy hibája, s örülhetett, hogy holland vetélytársával szemben megőrizte előnyét.

Boyd Exell nem elégedett meg a biztonságos hajtással, bebizonyította, hogy jelenleg ő a legjobb négyesfogathajtó a világon. A fogata 115 mp alatt vágtázva szlalomozott végig az akadályokkal tűzdelt pályán, s eközben egyetlen hibája sem volt, azaz a nap legjobb teljesítményével érdemelte ki az első helyet. Exell harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a magyar fővárosban, ahol hazai siker még nem született.

A közönség nemcsak tétre és euróezrekért zajló versenyeket láthatott, hanem látványos és szórakoztató show-műsorokat is. Délelőtt a hírességek fogathajtóversenyén Mészöly Géza futballedző nyert, Rékasi Károly színművészt megelőzve.

Délután még a póni galoppverseny döntője, Kassai Lajos lovasíjász koronglövő Guinness-rekordkísérlete és persze Lorenzo, a "Repülő francia" szabadidomításos előadása szórakoztatja a közönséget.

Eredmények:
1. Boyd Exell (ausztrál) 237.65 mp (122.85 mp+114.80 mp, 5+0 büntető mp)
2. Dobrovitz József 253.72 (126.35+127.37, 5+5)
3. Koos de Ronde (holland) 260.14 (141.03+119.11, 10+0)
4. Lázár Zoltán 152.41 (15)
5. Ulrich Werner 153.17 (15)
6. ifj. Dobrovitz József 154.74 (15)
7. Scheik József 199.06 (40)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?