Komáromi kajaknégyes - csalódás-e a pekingi ezüstérem?

Komárom |

<p>Soha rosszabbat! Gondoljuk legtöbben a komáromi kajakos fiúk idei „termése” kapcsán. A Riszdorfer fivérek, Richárd és Mihály, Vlček Erik és Tarr György összetételű négyes ezüstérmet hozott haza a pekingi olimpiáról, előtte begyűjtött két kontinensbajnoki aranyat, megnyerte a szegedi Világ-kupát.</p>

Örülni kellene egy ilyen esztendőnek, valahogy ez csengett ki akkor is, amikor Soós Tibor summázta a történteket. A mester és tanítványai szavaiból mégis érződött, hogy az örömbe üröm vegyült, Pekingbe azért utaztak, hogy a csúcsok csúcsán, az olimpiai játékokon bearanyozzák pályafutásukat. Ez volt a nagy cél, ez nem sikerült, nem úgy sikerült, ahogy elképzelték, ezért a csalódás. De a fiúkkal folytatott beszélgetésből kicseng a remény, az elszántság, hogy négy év múlva Londonban újra próbálkoznak. Egyszer talán csak összejön a dolog…

* Hogy is van ez a sikerrel és a csalódással? Mert soha nem egyértelmű a kicsengés.

Vlček Erik: Beleadtunk apaitanyait, ilyen szempontból nem lehetünk csalódottak, rosszabb lenne, ha úgy vagyunk másodikok, hogy hibázunk. De nem tehetünk magunknak szemrehányást. Riszdorfer Mihály: Sport terén sikeres esztendőt zárok, s magánemberként is boldog lehetek, mert minden úgy sikerült, ahogy terveztük. De ezt még nem akarom részletezni, eljön az ideje.

* Tehát az idei mérleg nyelve egyértelműen a siker felé billen?

Vlček Erik: Mit mondhatok? Kitűnő! Tarr György: Elégedett vagyok, minden sikerült, még ha az olimpián nem is nyertünk. Tizenegy évvel ezelőtt, amikor daganat volt a pajzsmirigyemen, nem is gondoltam rá, hogy érmet nyerek egyszer Riszdorfer Mihály: Nyerni akartunk, de a fehérorosz egység jobb volt. Ezt így kell elfogadni.

* Londonig ugyan még négy év, de ott újra meg lehet próbálni. Reális?

Riszdorfer Mihály: Ha minden rendben lesz, nem jön közbe sérülés, akkor igen, mert együtt maradunk. Persze, valahol már rég meg van írva, hogy leszünk-e olimpiai bajnokok, vagy sem.

* Gondok voltak az olimpiai pénzjutalmak körül, nehezteltetek is a vezetőkre. Megoldódott már a helyzet?

Riszdorfer Richárd: Részben. Négyünket illet meg másfél millió korona, ha ebből leszámítjuk az adót, nemrégiben fejenként háromszázezret utaltak át a számlánkra. A magyaroknál egész másképp osztották el utólag, a pólósok is úgy kaptak, mint az egyéni versenyzők. Mi négyen vagyunk, mégis kollektívaként könyvelnek el, a díjat és a pénzt is úgy kapjuk. Megígérték ugyan, hogy megemelik, de ebből nem lett semmi, valószínűleg csak azért mondták, hogy ne morogjunk. Tény, hogy nem lehet csak pénzben mérni az érmet, de degradálni sem szabad. Ha arra gondolok, hogy az év végén a polgármesterek mennyi jutalmat kapnak, az az érzésem, hogy jobban megérné megpályázni azt a posztot. Riszdorfer Mihály: A héten, a legjobb kajakosoknak járó díj kihirdetése után felhívott bennünket Ivan Gašparovič köztársasági elnök, s megígérte, hogy ő maga veszi kézbe az ügyet. Tarr György: Azért esett rosszul, hogy csak ennyi jutott, mert Szlovákia nem nyert olyan sok érmet. Párizsban járva találkoztunk a magyarokkal, s ők a nyolcadik helyért annyit kaptak, mint mi a másodikért.

* Erős versenyszámukat, az ötszáz métert levették a műsorról. Ez elég nagy érvágás.

Riszdorfer Richárd: Ez biztos érmet jelentett számunkra, mindegy, hogy milyet. Az ötszázon rendre olyan fölénnyel nyertünk, hogy ha még lelassulnánk is valamicskét, akkor is dobogóra kerülünk. Vlček Erik: Ha netán nem jött össze az ezer méter, ott voltmégaz ötszáz. Tarr György: Engem nagyon mellbe vágott a döntés, s ugyanúgy a fiúkat is. Nem tudom, miért csinálták, miért nem a kétszázat törölték.

* Úgy tudom, terveznek valami újat.

Riszdorfer Richárd: Állítólag 4x200 méteres váltóversenyt, hogy vonzóbb legyen a tévéközvetítés a nézők szempontjából.

* S az, hogy új hajót hozzatok létre, mondjuk két párost, nem merült fel?

Riszdorfer Richárd: Erikkel junior vb-t nyertünk, azóta négyesben indulunk. Nem tudom, hogyan festene, ha Erik és én megint összeülnénk egy hajóba, persze nem kizárt, ugyanúgy, ahogy az sem, hogy Misi Tarr Gyurival indulna, mert ők is jók együtt. Vlček Erik: Egyesben még nem érzem magam elég érettnek, hogy a vb-n induljak, Ricsivel párosban viszont lehetséges.

* A kajak mellett az olimpiáig nem sok mindenre jutott idő? Pótolták már?

Riszdorfer Richárd: Utána a családé volt a főszerep, emellett Misivel egy kicsit a vállalkozással is foglalkoztunk. A panzió üzemel, megvettük a nagymama lakását, most azt hozzuk rendbe, s szeretnénk bérbe adni. Igyekszünk behozni mindazt, amit az év során elmulasztottunk. Vlček Erik: Nagyobbat pihentünk, mint más idény befejeztével, két hónapot. Partnereinkkel a tengernél voltunk, utána még egy kicsit élveztük az édes semmittevést. Tarr György: A napokban belázasodtam, valami influenza kerülgetett. November hatodikán pedig sérvműtéten estem át, nem akartam az olimpia előtt vállalni a hathetes kiesést, közben persze izgultam, hogy ne szakadjon be jobban. Hála isten kibírta, de zavart, mert edzés után nagyon fájt, jegelni kellett. (Urbán Klára)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?