Komáromi és galántai elsőség a gimibajnokságon

gimibajnokság
Ipolyság |

Megőrizte vezető helyét a Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnokságának röplabdatornáján a komáromi Selye János Gimnázium és a galántai Kodály Zoltán Gimnázium.

Az ipolysági tornákon ezúttal helyet cserélt a két iskola csapata a mezőny élén: a lányoknál a Selye-gimi, a fiúknál a Kodály-gimi hódította el a végső győzelmet. Három éve, amikor utoljára rendezték meg röplabdában a mérkőzéssorozatot, éppen fordítva osztozott a két gimi az elsőségen, a galántai lányok és komáromi fiúk jóvoltából.

Nagyon örültünk a találkozásnak. Két év kihagyás után újra összejöttünk, s ismét a sport, s azon belül a röplabda szeretete vezérelt bennünket – tájékoztatta lapunkat Gajdács Mónika, a házigazda Szondy György Gimnázium igazgatója, e labdajáték szenvedélyes űzője s iskolán belüli szószólója. – Különösen a fiúk tornája volt izgalmas, és meglepetésre háromjátszmás csatában a Kodály-gimisek kerekedtek felül az esélyesebb selyésekkel szemben, s ez a mérkőzés kulcsfontosságú volt a torna végkimenetele szempontjából. A mátyusföldiek nagyon akartak, kevesebbet hibáztak, összeszokott társaság benyomását keltették. A komáromiak az első szettet elrontották, aztán egyenlítettek, de a rövidített játszma ismét a galántaiaké lett, mert elhitték, hogy megnyerhetik, s önfeláldozóbbak voltak, mint ellenfelük. A lányoknál a papírforma érvényesült, és a nagyon erős komáromiaké lett az elsőség, elorozva azt a címvédő galántaiaktól. Iskolánknak mindkét esetben a harmadik hely jutott, játszmát sem sikerült nyernünk, de folytatjuk, mert szeretünk röplabdázni.”

Érdekes

Ipolysági röplabdakrónika

Lányok tornája: Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta–Szondy György Gimnázium, Ipolyság 2:0 (25:16, 25:11), Selye János Gimnázium, Komárom–Kodály-gimi 2:0 (25:19, 25:15), Szondy-gimi–Selye-gimi 0:2 (5:25, 12:25).

Végeredmény: 1. Selye-gimi, 2. Kodály-gimi, 3. Szondy-gimi.

A torna legjobb játékosa: Szabó Dalma (Selye-gimi).

A győztes csapat: Bödök Bernadett, Szabó Dalma, Kotrusz Emma, Szabó Emma, Kiss Franciska, Kiss Lili, Fiala Tímea, Vanya Zsuzsanna, Illavacs Réka, Zsoldos Ági. Felkészítő tanár: Hengerics Péter.

Fiúk tornája: Kodály-gimi–Szondy-gimi 2:0 (25:10, 25:15), Selye-gimi–Kodály-gimi 1:2 (12:25, 25:21, 11:15), Szondy-gimi–Selye-gimi 0:2 (9:25, 14:25).

Végeredmény: 1. Kodály-gimi, 2. Selye-gimi, 3. Szondy-gimi.

A torna legjobb játékosa: Kovács Tamás Tibor (Kodály-gimi).

A győztes csapat: Borovszký Mátyás, Kovács Bálint, Kovács Tamás Tibor, Laczkó Bálint, Polák Bálint, Stósz Andrej, Szőcs Kristóf, Valacsai Máté, Kovács Róbert, Gál Bátor. Felkészítő tanár: Takács György.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?