Katari Nagydíj - Talmácsi csalódott és bizakódó

Losail |

<p>Kissé csalódottan vette tudomásul Talmácsi Gábor, hogy csupán a tizedik helyen zárta első futamát a gyorsaságimotoros-világbajnokság 250 kcm-es kategóriájában, ugyanakkor nincs letörve, máris a következő versenyre koncentrál.</p>

 A 125 kcm-esek között 2007-ben világbajnok, 2005-ben és tavaly bronzérmes motoros a hatodik helyről rajtolva sokáig az élbolyban haladt a vasárnapi Katari Nagydíjon, Losailban, ám aztán fokozatosan visszacsúszott.
    "Az elején néhány körig minden jó volt, de utána nekem jött valaki, és három helyezéssel visszacsúsztam - idézte őt csapata, a Balatonring Team. - Ezt követően az egyik versenyző elesett, és majdnem engem is kilökött, amikor lementem a pályáról, megint megelőztek hárman. Utána Debonnal kellett küzdenem, de hatalmasakat fékezett, és nem tudtam megelőzni, az előttünk levő boly pedig ezalatt eltávolodott tőlünk. Kicsit csalódott vagyok, mert ha ezek a problémák nincsenek, akkor jobb helyezést érhettem volna el. Mivel pozitívan gondolkodom, így azt mondom, a legjobb tízben végeztem, és most már a következő versenyre koncentrálok, amely Japánban lesz két hét múlva. Tovább dolgozunk keményen."
    Nem alakult szerencsésen a futamot megelőző esőzés miatt 20-ról 13 körösre rövidített versengés a géposztály másik magyarjának, Tóth Imrének sem. Csapata, a Team Toth Aprilia tájékoztatása szerint egy alkalommal ketten buktak előtte, és csak a sóderágyba hajtva tudta kikerülni a földön csúszó ellenfeleit, ezzel az utolsó helyre került, onnan küzdötte fel magát a 17. pozícióba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?