Japán Nagydíj – Verstappené a szuzukai pole pozíció

verstappen k

Az előzetes várakozásoknak megfelelően a címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Japán Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

A 25 éves holland pilótának ez az idei kilencedik és pályafutása 29. pole pozíciója.

Verstappen mellől Oscar Piastri, a McLaren fiatal ausztrál versenyzője rajtolhat majd a második helyről, míg a harmadik rajtkocka a másik McLarent vezető brit Lando Norrisé lett.

A másik Red Bull-lal a mexikói Sergio Pérez jelentős lemaradásban volt a McLarenektől és végül az ötödik starthelyet csípte el, előle Charles Leclerc indul a Ferrarival, Pérez mellől pedig a másik Ferrarit vezető Carlos Sainz Jr. rajtol majd.

A hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton, valamint csapat- és honfitársa, George Russell a negyedik sort foglalja el.

Az 53 körös futam vasárnap, közép-európai idő szerint 7 órakor rajtol a szuzukai pályán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?