Infantino újabb négy évig marad a FIFA elnöke

infantino

A tagság csütörtökön újraválasztotta Gianni Infantinót a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökének.

Az olasz-svájci sportvezető egyedüli jelölt volt a posztra és a tisztújító kongresszuson egyhangúlag kapott újabb négy évre bizalmat.

A Kigaliban zajló ülésen az is eldőlt, hogy Infantino első három elnöki évét – amelyet Sepp Blatter lemondása után kezdett 2016-ban – nem veszik egy egész ciklusnak, ami által a tagok biztosították számára azt a lehetőséget, hogy 2027-ben ismét elindulhasson a posztért, amelyet a szabályok szerint három teljes cikluson át tölthet be egy személy.

„Szeretném megköszönni mindannyiótoknak: azoknak, akik szeretnek, ti sokan vagytok, de azon keveseknek is, akik utálnak. Mindannyiótokat szeretlek" – mondta az 53 éves Infantino, miután álló taps köszöntötte újraválasztása alkalmából. – „A FIFA elnökének lenni nagy elismerés és kiváltság, ugyanakkor hatalmas felelősség is. Továbbra is számíthattok elkötelezett munkámra."

Az elnök a választás előtt beszámolt a FIFA legutóbbi időszakának eredményeiről. Elmondta, a 2019-2022-es időszakban 7,5 milliárd dollárra nőtt a szövetség bevétele, ami egymilliárddal magasabb annál, mint amit terveztek, annak ellenére, hogy a koronvaírus-járvány nehezítette ezt a periódust. Mindehhez azt is hozzátette, hogy 2023 és 2026 között 11 milliárd dolláros bevételt terveznek.

Infantino arról is beszélt, hogy 2016-os hivatalba lépése óta egymilliárddal nőtt a FIFA megtakarítása, ami már közel négymilliárd dollár.

„Azt ígértük, hogy növeljük a bevételeinket és a korábbinál stabilabbá, erősebbé tesszük a FIFA-t, vonzóbbá tesszük a szponzorok és a televíziós társaságok számára. Erre nem lettünk volna képesek, ha nem vagyunk erősek. A FIFA pénze a ti pénzetek" – hangsúlyozta a sportvezető, azt is kiemelve, hogy a FIFA meghétszerezte a nemzeti szövetségeknek adott támogatását.

Ha egy ügyvezető arról tájékoztatná a részvényeseket, hogy hétszeresére növelte terméke értékét, akkor valószínűleg örökre akarnák őt vezetőnek, de én csak egy újabb négy évre szóló ciklusért vagyok itt.

Infantinót a FIFA tagjainak elsöprő többsége támogatja, de több nagy európai nemzettől bírálatok is érték. A német szövetség elnöke, Bernd Neuendorf szerdán közleményben jelezte, hogy nem támogatják Infantinót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?