Hiába a felzárkózás, kikapott a HC DAC

HCDAC.Kynzvart20230802

A dunaszerdahelyi HC DAC női kézilabdacsapata hazai pályán 24:31-es vereséget szenvedett felkészülési mérkőzésen a Házená Kynžvart csapata ellen.

A szerdahelyiek július 28-án Dunaújvárosban játszották első felkészülési mérkőzésüket. Azon a találkozón a hazai DKKA 25:24-re nyert. A HC DAC szerdán a szezonnyitó sajtótájékoztató után másodszor is pályára lépett az alapozás közben, ellenfelük a MOL Liga előző szezonját a 8. helyen záró Házená Kynžvart csapata volt.

A meccset a vendégek kezdték jobban, az első hazai gólt a 4. percben 0:3-nál Élő Beatrix szerezte. A cseheknél jó teljesítményt nyújtott a kapus, Sabrina Novotná, valamint az előző szezont még Dunaszerdahelyen töltő balátlövő, Natália Némethová aki büntetőből sorra lőtte a gólokat. Debre Viktor folyamatosan forgatta csapatát, az új igazolások közül a bosnyák Jovana Ilic és a brazil Valéria Policarpo Santos is lehetőséget kapott, míg Bugár Cintia hosszú sérülése után góllal tért vissza az A csapat színeiben a szerdahelyi csarnokba. A szünetben 9:16 állt az eredményjelzőn.

A második félidőben megkezdték a felzárkózást a hazaiak. Ligia Costa, Élő, Bugár, Sári Barbara és Kovács Noémi is hozzátették a magukét támadásban. 20:21-nél az egyenlítésre is megvolt az esélyük, de ekkor ismét jött az extra teljesítmény Novotnától, és néhány perccel később már újra négy volt közte. A meccs gólját Bízik Réka szerezte 13:18-nál, amikor a szélrő befutva, a hatosba beugorva egy kézzel elkapta a labdát, majd ugyan azzal a mozdulattal a felső sarokba vágta azt.

A kapuban lehetőséget kapott a harmadik új igazolás, Bakos Kármen is, aki védésekkel kezdett, de a hajrában ő is tehetetlen volt. A végeredmény 24:31 lett. Ahogy Juhos Kata a sajtótájékoztatón elmondta, ezek a találkozók mutatják meg min kell javítani a következő hetekben.

A dunaszerdahelyiek legközelebb szombaton 11 órától a Szombathelyi KKA ellen játszanak.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?