Harmadszor is elbukta a kupadöntőt a HC DAC

Juhos Kata kupadöntő2024

A női kézilabda Szlovák Kupa döntőjében az előző két évhez hasonlóan újra a nagymihályi Iuventa és a dunaszerdahelyi HC DAC találkozott. A csallóköziek pocsékul sikerült első félidejük után ezúttal sem tudták megnyerni a finálét.

Az előző évi, csütörtöki és Tőketerebesen rendezett finálé után ezúttal a vasárnapi időpont és a nagyszombati helyszín jobban kedvezett a csallóközi szurkolóknak, akik szép számban töltötték meg a sportcsarnokot. A sárga-kék fanatikusok már fél órával a kezdés előtt gondoskodtak a hangulatról és a szlovák himnusz elhangzását követően elénekelték a magyart. A nagymihályiakat a nagy távolság ellenére elég sok szurkolójuk elkísérte, így a meccs kezdésével elkezdődött a hangpárbaj is.

A sorsolás nyomán papíron vendég dunaszerdahelyiek a Magera–Juhos, Rajnohová, Mészáros, Pastorková, Desortová, Bízik hetessel kezdtek, védekezésben pedig Bugár érkezett Mészáros helyére. Az első három gólt az Iuventa lőtte, a szerdahelyiek támadásai kifejezetten rosszul sikerültek, így a 6. perc elején Debre Viktor időt is kért. Egy megpattanó lövéssel sikerült megtörni a góltalanságot, Eliška Desortová talált be, 3:1.

Nem sokkal később megszületett Magera Noémi első védese is, a túloldalon a brazil Almeida kezdett jól a kapuban. 5:2-nél, a 11. perc elején emberelőnybe került a DAC, Juhos Katától pedig érkezett két szokásosan magabiztos befejezés, egyre csökkent a különbség. Itt azonban el is fogyott a lendület, két gyors gólt jegyeztek a keletiek, akik viszont megkapták második kétperces kiállításukat is. Szépen húzta az időt támadásban az Iuventa és Pastorková számára egy kétpercet is kiharcoltak, így Popovcová négyre növelte a különbséget, majd megjött a közte öt is. A 17. percben 9:4-nél már Ligia Costa, Hornyák, Ilic és Pénzes is a pályán volt a kezdőcsapathoz képest. Hatgólos hátrányban jött az újabb nagymihályi kiállítás, megnyílt az esély a felzárkózásra, és érkezett a pályára a másik brazil Policarpo is. Egy perc volt még a szerdahelyi emberelőnyből, amikor 11:4-nél második idejét is kikérte Debre Viktor, de nem sikerült góllal zárni a támadást, Almeida védett. 

A túloldalon jött az újabb hetes, amit harmadjára is értékesített Radovic. A 23. percben 12:4-nél a Michalovce edzője kikérte első idejét. Egy perccel később Rajnohová törte meg a 11 perces gólcsendet. A szünetben végül 15:8 állt az eredményjelzőn, a szétesőfélben lévő szerdaelyiek nem túl lelkesen vonultak az öltözőbe.

A második félidő egy Magera védéssel indult, és az első játékrész végére elhalkuló szerdahelyi tábor is megpróbálta feltüzelni kedvenceit. Ilic és Rajnohová két gólja megmutatta, a játékosok is megpróbálkoznak a lehetetlennel. Az Iuventa emberhátrányba került, majd a 36. percben 17:14-re zárkózott Rajnohová két üres kapus góljával a DAC. Felcsillant a remény, hogy még nincs veszve minden. Magera egy védéssel tette hozzá a magáét, a csallóközi szurkolótábor, pedig kiadta a „Mindenki szurkoljon!” utasítást. 

Miután egy rontott szerdahelyi támadás után egy gyors gól helyett kis híján eladták a labdát a nagymihályiak, Peter Kostka időt kért, hogy felrázza csapatát. Úgy tűnt nem járt sikerrel, egy technikai hiba után Ilic révén kettőre zárkózott a Dunaszerdahely. Magerának egy hetest is sikerült megfognia, de a kipattanót Radovic belőtte, majd jött egy újabb büntető, amit a montenegrói játékos értékesített, 19:15. Megtört a szerdahelyiek lendülete, két eladott labda után visszaállt az ötgólos különbség.

A 47. percben harmadszorra is a kiállítás sorsára jutott az Iuventa egyik legjobbja, Krivokapic, Desortová pedig háromra csökkentette a különbséget. Pénzes Mónika első góljával tovább zárkózott a HC DAC, amire Kohuch egy hatalmas bombagóllal válaszolt. Az utolsó tíz percre 22:19-nél fordultak a csapatok. 

Bő négy perccel a vége előtt Pénzes újabb góljával nyitottá tette a hajrát a csallóközi csapat, Magera Noémi védett, Ilic pedig gólt lőtt, 24:23. A túloldalon viszont szintén jött az extra, Wollingerová gólja és Almeida védése után lépett egyet a trófea felé az Iuventa. Két perc sem volt hátra, amikor Habánková büntetőből betalált, Gajdóczi behozatala sem tudta megzavarni a nagymihályi lövőt, 26:23. Mindent megpróbáltak a Juhos Katáék, de az elrontott első félidő után csak szorossá tették a végjátékot, de a fordításra nem maradt erejük. Az Iuventa jobb csapat benyomását keltette és 27:23-ra megnyerte a kupadöntőt.

Juhos Katát a második helyezettnek járó kupa átadása és a szurkolói pacsik után arról kérdeztük, hogy miért volt ekkora a különbség a két félidő között. „Ha erre tudnék válaszolni, akkor nem így alakult volna. Nem tudom, hogy mi okozta ezt a teljes félidei rövidzárlatot. Ekkora előnyt senkinek sem adhatunk, sem nekik, de még egy gyengébb képességű csapatnak sem. Végig kell nézni a lelátón, láthatjuk, hogy a többség miattunk jött. Nekik tartoztunk azzal, hogy a szívünket-lelkünket kitesszük a pályára. Éppen ezért megpróbáltunk mindent egy lapra feltenni a második félidőben és visszajönni valahogy a meccsbe. Nem szabad ebből kiindulni a folytatásban és a szezon hátralévő idejére az a célunk, hogy megállítsuk őket” – próbált bizakodóan a szlovák bajnoki rájátszásra tekinteni a csapatkapitány.

Az első félidőben volt egy csapat, amely fölénk kerekedett, kihasználta azt a rengeteg hibát amit elkövettünk. Igazából abból éltek, hogy hibát hibára halmoztunk, mind védekezésben, mind támadásban olyan lehetőségeket biztosítottunk nekik, amivel el tudtak menni nyolc-kilenc góllal is. Utána egy döntőben ezt visszahozni már nagyon nehéz. Dupla erőt kellett mozgósítani, amiben elfáradtunk. Visszajöttünk két gólra, de akkor már fáradtak voltunk és nem tudtunk még hozzátenni. Akkor lesz esélyünk ilyen meccseket megnyerni, ha csapaton belül a kulcsjátékosaink az első perctől kezdve jól játszanak és nem csak ott vannak a pályán. Sajnos a sport ilyen. A jó játékosok, gondolok itt a válogatott játékosainkra, azért vannak ott, mert jobbak mint a többiek. Nekik ezt be kell bizonyítaniuk. Azokat a játékosokat kell megkeresnünk, akik kitűnnek, akik erre alkalmasak – értékelt Debre Viktor vezetőedző, akit arról is faggattunk, hogy ez lehet-e a szezon hátralévő részének legfontosabb feladata. – Az az igazság, hogy mire újra játszunk a Nagymihállyal már majdnem május lesz. Ha egy csapat nem tudja mit kell neki játszani ennyi idő után… Hosszú az év, ugyan azt játszuk az első pillanattól kezdve. Ha ezt nem tudjuk játszani, akkor nagy baj van. Ez leginkább akarat, hozzáállás és koncentráció kérdése. Egy-két ember elveszti a fejét, ha jön egy ilyen nagyobb mérkőzés. Ezzel arra gondolok, hogy rossz döntéseket hoz. Ez nem fér bele” – zárta beszélgetésünket a HC DAC vezetőedzője.

Galéria
Női kézilabda

Szlovák Kupa, döntő

Iuventa Michalovce - HC DAC 27:23 (15:8)
Nagyszombati sportcsarnok. Jv.: Haščíková, Kellner

HC DAC: Magera Noémi, Gajdóczi Barbara (kapusok) - Pénzes Mónika 2, Kovács Noémi, Valeria Policarpo, Ligia Costa, Juhos Kata 2, Mészáros Réka 2, Eliška Desortová 3, Kristína Pastorková 2, Sári Barbara 3 (2), Hornyák Bernadett, Jovana Ilic 5, Erika Rajnohová 4, Bugár Cintia, Bízik Réka

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?