Hamilton megnyerte a kaotikus Török Nagydíjat, hetedszer lett világbajnok

Lewis Hamilton

Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Török Nagydíjat, ezzel címét megvédve hetedszer is világbajnok lett.

A 35 éves Hamilton sorozatban negyedik vb-címét hódította el, isztambuli sikerével ugyanis behozhatatlan előnyre tett szert az összetett pontversenyben.

Hamilton ezzel beérte az örökranglistán az F1 történetének eddigi egyetlen hétszeres vb-győztesét, a legendás német Michael Schumachert.

Hamiltonnak az isztambuli az idei 10. és pályafutása 94. futamgyőzelme. A világbajnok mögött Sergio Pérez, a Racing Point mexikói pilótája lett a második, míg a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Ferrari) a harmadik.

A verseny vizes aszfalton, de nem esőben kezdődött, és a futam során a pálya folyamatosan száradt. A rajtot a pole pozícióból startoló Lance Stroll (Racing Point) nagyon jól kapta el, míg a második kockából induló Max Verstappen (Red Bull) több pozíciót is veszített az indulásnál. A nedves aszfalton a mezőny egy része nagyon szenvedett, az első kör végén Stroll, Pérez, Vettel volt az első három helyen száguldók sorrendje, Hamilton hatodikként haladt, a vb-címre matematikailag még esélyes Valtteri Bottas (Mercedes) pedig egészen a 17. helyig csúszott vissza.

Az első kerékcserékre a hetedik és 12. kör között került sor, ezek után az élen maradt a Stroll, Pérez duó, Verstappen viszont feljött a harmadik helyre, mögötte Vettel és Hamilton száguldott. Néhány körrel később Verstappen utolérte Pérezt és megpróbálta megelőzni, de a nedves aszfalton tapadást vesztett, megcsúszott és megpördült, ismét több pozíciót veszített.

 

Érdekes
Lewis Hamilton

Lewis Hamilton

született: 1985. január 7., Stevenage
lakóhely: Monte-Carlo (Monaco)
családi állapota: nőtlen
magasság/testsúly: 175 cm/66 kg
honlap: www.lewishamilton.com
hobbik: gitározás, zeneszerzés, fitnesz
jelenlegi csapata: Mercedes (2013 óta)
előző csapata: McLaren-Mercedes (2007-2012)
első GP: 2007. március 18., Ausztrál Nagydíj (McLaren-Mercedes)
első GP-győzelem: 2007. június 10., Kanadai Nagydíj (McLaren-Mercedes)
összes futam a Forma-1-ben: 265
futamgyőzelem: 94 (ebből 2020-ban 10)
első rajtkocka: 97 (ebből 2020-ban 9)
legnagyobb sikere: Forma-1-es világbajnok (2008, 2014, 2015, 2017, 2018, 2019, 2020)
rekordok:
    - legtöbb futamgyőzelem a Forma-1-ben
    - legtöbb pole pozíció a Forma-1-ben
    - a legtöbb sorozatban elért dobogós helyezés F1-es újoncként (9, 2007-ben, az ausztrál GP-től a brit GP-ig)
    - az F1 történetének legfiatalabb pilótája, aki vezette a vb-pontversenyt (22 évesen, 4 hónaposan és 6 naposan a 2007-es spanyol GP-n)
    - a legtöbb győzelem egy szezonban F1-es újoncként (2007, 4 győzelem, holtversenyben a kanadai Jacques Villeneuve-vel, aki 1996-ban érte el ugyanezt)
    - legtöbb első rajtkocka egy szezonban F1-es újoncként (6, 2007), a legtöbb pont egy szezonban F1-es újoncként (109, 2007)

Bottas közben a mezőny hátsó részéből nem igazán tudott feljebb kapaszkodni, sőt, többször is megpördült, csupán a 13. helyig jött fel.

A 34. körben Vettel, majd a 37. körben az élről Stroll kiállt a boxba kerékcserére, Hamilton pedig a 38. körben megelőzte a vezetést ideiglenesen átvevő Pérezt és feljött az első helyre.

A hajrában Hamilton magabiztosan tartotta a vezető pozíciót, sőt, lekörözte csapattársát, Bottast, aki változatlanul a 13-14. helyen szenvedett, ezzel eldőlt, hogy az idény hátralévő három futamán már nem tudja behozni hátrányát Hamiltonnal szemben az összetettben. Vettel az utolsó két kanyarban jött fel harmadiknak, miután csapattársa, Charles Leclerc megtámadta Pérezt, de elrontotta a manőverét, így Vettel megelőzte. A négyszeres világbajnok német versenyző a tavaly októberi Mexikói Nagydíj óta nem állt dobogón.

A világbajnokság két hét múlva, Bahreinben folytatódik.

Hamilton győzelme után, még az autóban, a csapatrádión keresztül üzent a világ összes gyermekének, kissé elcsukló hangon:

"Minden gyereknek üzenem, aki a lehetetlenről álmodik: te is meg tudod csinálni! Hiszek bennetek!".

"A hét világbajnoki cím hihetetlen. De ha ilyen nagyszerű csapattal, ilyen nagyszerű emberekkel dolgozol, és igazán bíztok egymásban, akkor egyszerűen végtelenül sok mindent elérhettek közösen. Úgy érzem, mintha csak most kezdenénk" - fogalmazott a brit pilóta, akinek az elsők között Vettel gratulált a célba érkezés után.

 "Azt mondtam neki, különleges érzés volt számunkra, hogy tanúi lehettünk annak, hogy történelmet írt" - árulta el a négyszeres vb-győztes német versenyző.

Érdekes

Végeredmény, Török Nagydíj, Isztambul (58 kör, 309,396 km, a pontszerzők):
    -------------------------------------------------------------------------
 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:42:19.313 óra
 2. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 31.633 másodperc hátrány
 3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 31.960 mp h.
 4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 33.858 mp h.
 5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 34.363 mp h.
 6. Max Verstappen (holland, Red Bull) 44.873 mp h.
 7. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 46.484 mp h.
 8. Lando Norris (brit, McLaren) 1:01.259 perc h.
 9. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 1:12.353 p h.
10. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 1:35.460 p h.
    leggyorsabb kör: Norris, 1:36.806 perc (58. kör)
    pole pozíció: Stroll

    A vb-pontversenyek állása 14 futam után (még 3 van hátra):
    ---------------------------------------------------------
    versenyzők:
 1. Hamilton 307 pont - és már világbajnok
 2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 197
 3. Verstappen 170
 4. Pérez 100
 5. Leclerc 97
 6. Ricciardo 96
 7. Sainz 75
 8. Norris 74
 9. Albon 70
10. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 63
11. Stroll 59
12. Esteban Ocon (francia, Renault) 40
13. Vettel 33
14. Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri) 26
15. Nico Hülkenberg (német, Racing Point) 10
16. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 4
17. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 4
18. Romain Grosjean (francia, Haas) 2
19. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1

    csapatok:
 1. Mercedes 504 pont - és már világbajnok
 2. Red Bull 240
 3. Racing Point 154
 4. McLaren 149
 5. Renault 136
 6. Ferrari 130
 7. Alpha Tauri 89
 8. Alfa Romeo 8
 9. Haas 3

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?