Gavricsot elvesztette, de Zsolnán három pontot szerezne a DAC

dac

A DAC labdarúgócsapata két hét szünet után, szombaton 18 órakor a zsolnaiak otthonában folytatja szereplését a Niké Ligában.

A DAC két héttel ezelőtt 3:2-re legyőzte a zólyombrézóiakat a bajnokságban. Ezután válogatottszünet következett, így a csapat múlt héten csak felkészülési mérkőzést játszott, amely során gyenge teljesítményt nyújtva 1:0-ra kikapott az NB II-es listavezető ETO FC Győrtől. A találkozó ráadásul komoly áldozattal járt, ugyanis a dunaszerdahelyiek játékosát, Zseljko Gavricsot sérülés miatt már a mérkőzés elején le kellett cserélni. A vizsgálatok azt mutatták, hogy a szerb szélső sérülése súlyos, térdszalagját meg kell műteni. Fegyveres Zsolt csapatorvos a klubhonlapnak elmondta, Gavricsra legalább három hónapos kihagyás vár. „Gruszkowski is megsérült, ám bízom benne, hogy ő hamarosan felépül. Kérdéses a szombati szerepeltetése, ugyanez érvényes a Samo Petráš, Damir Redzic párosra is. Közeledik Zoran Záhradník visszatérése, Urblík Norbert viszont hosszabb időre kiesett” – összegezte a többiek állapotát Adrián Guľa vezetőedző.

A dunaszerdahelyiek keretéből hat játékosnak volt jelenése hazája válogatottjában, felnőttszinten a szír Ammar Ramadan 90 percet játszott a Kuvait elleni 2:1-re elveszített mérkőzésen és egy gólpasszt jegyzett, míg Csinger Márk, Vitális Milán (Magyarország), Andrés Romero (Venezuela), Joannisz Niarkhosz (Görögország) és a Dominik Veselovský–Szolgai Máté páros (Szlovákia) utánpótlásszinten bizonyíthatott.

A zsolnai együttes 10 forduló elteltével a negyedik helyen áll a tabellán, előnye két pont a hatodik DAC-hoz képest. A sosonok jól kezdték a bajnokságot, az utóbbi négy fordulóban viszont csak egyszer tudtak győzni. Rájuk jellemző módon idén is nyílt sisakos futballt játszanak Jaroslav Hynek védencei, aminek eredményeképp a zsolnaiak találkozóin esik a legtöbb gól (átlagban négy) a szezonban, és a zólyombrézóiak után ők a leggóleresőbbek a mezőnyben.

Filip Kaša, a DAC cseh védője korábban három és fél évet lehúzott Zsolnán, így különösen izgatottan várja a szombati mérkőzést – már csak azért is, mert 2020-as távozása óta először tér vissza egykori klubjához. „Tudom, hogy sok fiataljuk van, így hiányzik részükről a tapasztalat. Folyamatosan nyomás alatt kell őket tartani, agresszívnek lenni és semmit nem adni nekik ingyen. Remélhetőleg sikerrel vesszük az összecsapást... A műfüvön gyorsabb a játék, nem pattan el a labdaˮ – nyilatkozta a DAC honlapjának Kaša, aki egyúttal leszögezte: mindenképp szeretnének javítani az aktuális helyezésen, és elsők, legrosszabb esetben másodikok akarnak lenni.

Ehhez az első lépés egy zsolnai győzelem lehet, a csallóköziek ugyanis a három pont megszerzése esetén – ideális helyzetben – akár a dobogóra is felléphetnek a hétvégén. A közelmúltbeli mérleg miatt Guľa csapata bizakodhat, az utóbbi öt zsolnai bajnoki során a sárga-kékek veretlenek maradtak, két győzelem mellett háromszor döntetleneztek. A DAC ráadásul az utóbbi 18 egymás elleni mérkőzésen, azaz 2018 augusztusa óta mindig betalált legalább egyszer a zsolnai csapatnak.

A sosonokat irányító Jaroslav Hynek ennek megfelően még nyeretlen a DAC ellen. „Az irányításom alatt még nem győztük le őket, de nem is ezt a tényt kell figyelembe venni, hanem hogy egy győzelem rengeteget segítene nekünkˮ – fogalmazott a cseh szakember a mérkőzés előtt.

„A győzelemért utazunk, igyekszünk a maximumot tenni azért, hogy egy minőségi teljesítmény után megszerezzük a három pontot” – szögezte le Guľa a klubhonlapnak adott nyilatkozatában.

A mérkőzést a Voyo élőben közvetíti, a játékvezető Peter Kráľovič lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?