Forma-1 - A Force India is bemutatkozott

Silverstone |

<p>A Lotus, a McLaren és a Ferrari után a Force India Forma-1-es istálló is bemutatta idei versenyautóját, amellyel Paul di Resta, a csapat skót pilótája pénteken meg is tett egy kört a silverstone-i pályán.</p>

A VJM06 kódjelzésű modellnél - a többi csapathoz hasonlóan - szintén elhagyták az előző idényben látott lépcsőzetes orrkialakítást.  

    A prezentáción csupán egy versenyző vett részt, a Force India ugyanis még mindig nem jelentette be, hogy Di Restának ki lesz a csapattársa. Sajtóinformációk szerint az istálló korábbi versenyzője, a német Adrian Sutil, valamint a tavaly tesztpilótaként dolgozó, a Ferrari által támogatott francia Jules Bianchi is esélyes lehet az ülésre. Mivel az indiai Vijay Mallya tulajdonában álló alakulat eddig még nem nevezte meg másik pilótáját, a döntés valószínűleg addig várat magára, amíg kiderül, melyik versenyző milyen jellegű támogatást vagy szponzori hátteret tudhat magáénak.     A Force India - amely az előző idényben hetedik volt a konstruktőrök vb-pontversenyében - 2009 óta a Mercedes motorjait használja, s az együttműködés az idei szezonban is folytatódik.     Hétfőn a Lotus, csütörtökön a McLaren, pénteken pedig a Ferrari mutatta be idei konstrukcióját. A Sauber szombaton, a világbajnoki címvédő Red Bull pedig vasárnap tart prezentációt. A Mercedes, a Toro Rosso és a Caterham hétfőn, illetve kedden, a Williams pedig február 19-én leplezi le az új autót.     Az idei első hivatalos F1-es teszt jövő kedden, a spanyolországi Jérezben kezdődik. A világbajnoki sorozat első futamát - az Ausztrál Nagydíjért - március 17-én rendezik Melbourne-ben.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?