Fölényesen nyert a veterán öklöző

<p>Bár nem címmeccs volt, ezzel együtt nagy érdeklődés övezte a profi boksz két klasszisának, a volt világbajnok Bernard Hopkinsnak és a szintén amerikai, most is aktív világbajnok Kelly Pavliknak a mérkőzését, amelyet meglepetésre a 43 (!) éves Hopkins nyert meg.</p>

A 26 esztendős, és a hivatásos ökölvívók táborában egészen a szombati összecsapásig veretlen Pavlik támadó harcmodora ezúttal nem érvényesült, veterán riválisa gyakorlatilag minden menetben okosan keresztbe verte vehemens akcióit. Még az adok-kapokból is Hopkins került ki győztesen, így a középsúly és a félnehézsúly közé sorolható "átmeneti" súlycsoportban zajló 12 menetes csatát fölényesen - a bíróknál 8, 10 és 13 ponttal - nyerte.

A középsúly korábbi uralkodója - akinek mérlegén 5 vereség és egy döntetlen is szerepel - diadalával 49. győztes meccsét jegyezte, míg Pavlik, aki jelenleg két nagy szervezetnek (WBC, WBO) is a középsúlyú világbajnoka, 34 győzelem után szenvedte el első vereségét. Szakmai szempontból szerencséje, hogy nem címmeccsen kapott ki, ázsiója azonban így is nagyot csökken. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?