Erejüket csodálják az emberek

<p>Fehér Mátyás és Nagy Dávid erősemberként érték el sportolói pályafutásuk eddigi legnagyobb sikerét. Idén ők lettek a HSMA páros magyar bajnokság legjobbjai.&nbsp;</p>

Hat versenyszámból négyet megnyertek, ez is jelzi, mennyivel voltak jobbak a nyolc duót felvonultató mezőnyben. „Darázs Ádám meghívására jutottunk ki a kislödi magyar bajnokságra. Mindenképpen esélyesként indultunk, legalább dobogóra vártak bennünket. Hogy ekkora sikert érünk el, arra magunk sem számítottunk. Fölényes elsőség volt! – idézi fel diadalmenetüket a dunaszerdahelyi Fehér Mátyás. – Győztes számaink közül jól ment a 240 kilós farönk emelése. Ennek az volt az érdekessége, hogy valójában vasrönköt emeltünk a magasba. Olyan nagy ebben a teljesítményfejlődés, hogy nem tudnak megfelelő méretű farönköt vágni, s ezért vasból készül a sportszer. Legjobban a kőgolyóemelésben szerepeltünk. Hatszor tettük fel az asztalra a 206 kilós golyót. Újdonság volt, hogy egyszerre ketten emeltük az asztalra, és nem külön-külön, mint azt megszoktuk. 2007 óta versenyzem, de ilyen még egyszer sem fordult elő. Csak a versenyszám előtt közölték velünk, hogy mi az elvárás. Megbirkóztunk a váratlan kihívással, ráadásul a megadott kilencven másodpercből maradt még tizenöt–húsz, amikor befejeztük a hatodik kísérletet. A többi számban is helytálltunk. Tudatos felkészülésünknek meglett az eredménye. Csak az autótartásban nem végeztünk dobogós helyen.” Kislöd után MadridbanFehér Mátyás legnagyobb sikere a magyar bajnoki cím megszerzése. „Korábban csak falusi versenyeken indultam. Azoknak is megvan a varázsuk. Tavalytól azonban már nagyobb viadalokon is rajthoz állok – folytatja a dunaszerdahelyi Strongman Club erősembere. – Erőemelésben nem szoktam versenyezni. Sportunkból a kőgolyóemelés, a rönknyomás és gumikerék-forgatás tartozik a kedvenceim közé. Mindegyikhez nemcsak kitartás, erő, hanem dinamika is kell. Olyan alakú és nagyságú tárgyakat mozgatunk meg, amelyek másoknak gondot okoznak. Amit én magam felemelek, arra csak ketten, hárman képesek.” Szeptember végén Madridban is megcsodálhatják a dunaszerdahelyi dalia erejét, felkészültségét. Európa tíz legjobb erősember párosa méri össze tudását. Magyar bajnoki címük révén a csallóközi fiúk is meghívást kaptak, de csak Fehér Mátyás vállalhatja a nem mindennapos kihívást. Társa, Nagy Dávid sérült, így őt a padányi Berecz Frigyes helyettesíti. „Az első ötben szeretnénk végezni, a dobogóra nagyon nehéz lesz feljutni” – mondja esélyeikről Fehér Mátyás. Gumiforgatásban tűnik kiÚgy látszik, Nagy Dávid Magyarországra jár legnagyobb sikereiért. Néhány éve Egerben lett junior világbajnok erőemelésben, idén pedig az erősemberek között jött a kislödi diadal. „Oda megyünk versenyezni, ahova hívnak. Indulunk Szlovákiában és Ausztriában is – jelzi, máshol is megfordulnak, hogy megcsodálhassák erejüket. – Az persze igaz, hogy a vb-cím és a magyar bajnoki elsőség a két legnagyobb eredményem. De rögtön hozzáteszem: tavaly Dunaszerdahelyen második lettem a Szlovákia legerősebb embere versenyben.” A nyárasdi dalia a gumiforgatásban tűnik ki, még Matyinál is fürgébben mozgatja a hatalmas abroncsokat. Kislödön 450 kilós traktorgumival kellett megbirkózniuk, ő ötször megtette, társának elég volt a kötelező egyszeri átforgatás. „Így is nyertünk ebben a számban – nyomatékosítja Nagy Dávid. – Élvezem, hogy ilyen nagy súlyokat meg tudok mozgatni. És nem vagyok 150 kilós, csak 110-et nyomok. Testsúlyomhoz képest ezek nagy súlyok. Mindenki csodálkozik, hogy ekkora erő van bennem. Nincs rá magyarázatom, de mindennek a jó edzés az alapja. Már évek óta Puzsér Péterrel készülök.” KényszerpihenőnDávid madridi álma szertefoszlott az egyik edzésen. „Hat hete súlyzózás közben mellizomszakadást szenvedtem. Pont rosszkor jött ez a sérülés. Nem mehetek Matyival az Arnold Classic viadalra, ahova erősemberként mi kaptunk először meghívást Szlovákiából – tér ki kényszerpihenőjére az erőemelést is űző erősember. – Július közepe óta kiestem az edzésmunkából, remélem, féléves pihenővel megúszom. Junior világbajnoki címem óta voltam vb-ezüstérmes is, tavalyelőtt kontinenselső, s közben háromszor országos junior bajnok. Mindannyiszor erőemelésben a 110 kilósok mezőnyében versenyeztem.” Szorítunk neki, hogy mihamarabb felépüljön, és Szlovákia legerősebb embere lehessen, aztán meg kijusson a World Strongman Ligába, amire vágyik. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?