Domonkos Kristóf: Csak a rózsahegyiek ajánlatát vettem komolyan

domonkos

Domonkos Kristóf nagy dilemmával nézett szembe, amikor ajánlatot kapott az élvonalbeli rózsahegyiek labdarúgócsapatától. A komáromi KFC őszi szezonjának kulcsfigurája már a Fortuna Ligában rúgja a bőrt, és nagyszerűen érzi magát az új közegben.

A 23 éves DAC-nevelésű középpályás kulcsszerepet vállalt a komáromi KFC sikeres őszi szereplésében. A Duna-partiak a várakozásokat felülmúlva harmadikként zárták az évet a II. ligában, a bravúros szereplést viszont már csapatkapitányuk nélkül kell folytatniuk.

Egy nagyszerű ősz után

„Nagyon jó volt a csapatszellem, és én is nagyon jól éreztem magam Komáromban. Az edzővel és a játékosokkal is remek volt a közös munka. Együtt küzdöttünk a pályán, a kupában sikerült két Fortuna ligás csapatot kiejtenünk. Több nagyon jó mérkőzést játszottunk, az éllovas Podbrezovát is sikerült idegenben megvernünk. Személyesen is karrierem egyik legjobb fél szezonja volt az őszi, nagyon elégedett voltam mindennelˮ – emlékszik vissza az elmúlt hónapokra Domonkos Kristóf.

A komáromi középpálya motorjának csak idén nyárig volt élő szerződése a klubbal, így érthető módon megnövekedett iránta az érdeklődés, több klub is megkereste őt az őszi szezon végén. „Jött egy megkeresés Rózsahegyről. Jártak a meccseinkre, többször is eljöttek megnézni engem, és végül ajánlatot tettek nekem és a klubnak. Először engem is meglepett a dolog, mert bár tisztában voltam vele, hogy jó szezonom volt, de nem számítottam ilyen megkeresésre.ˮ

Domonkos abszolút komolyan vette az ajánlatot, hiszen egy élvonalbeli, dobogós helyen álló csapat kereste meg. Elmondása szerint érdeklődtek iránta más csapatok is a II. ligából, illetve alsóházi Fortuna ligás klubok is, de igazán csak a rózsahegyiek ajánlatával kapcsolatban érezte azt, hogy előrelépés lehet a karrierjében. „A többi lehetőségen el sem gondolkodtam, csak a rózsahegyin. Nagyon felvillanyozott a dolog, mert ez azt jelentette, hogy volt értelme a munkámnak. Viszont nagyon nehéz döntés volt a váltás.ˮ

Otthon, Komáromban

„Komáromban sikereket értünk el, három pontra volt a feljutás. A rózsahegyi megkeresés után sorakoztak a fejemben az érvek és az ellenérvek, volt bennem dilemma. Komáromban otthon voltam. Legalábbis úgy éreztem, hogy otthon vagyok négy szezonnyi játék utánˮ – mondta. Elmondása szerint a komáromi klub abszolút partner volt a váltás során, többször is leültek megbeszélni a dolgokat. – Tisztában voltam vele, hogy ritkán adódik egy ilyen alkalom az életben, hogy feljebb lehet lépni, és hogy nem szabad elszalasztani a lehetőséget.ˮ

Az üzlet végül január elején jött létre. Miután megérkezett Rózsahegyre, Domonkos meleg fogadtatásban részesült a klubelnök és Peter Struhár vezetőedző részéről is. „A játékostársak is nagyon szimpatikusnak tűntek, nem éreztették velem, hogy a II. ligából jöttem. Eleve egy nagyon fiatal csapat a rózsahegyi, ami kiegészül pár tapasztaltabb játékossal. Mindenki nagyon kapar és feljebb szeretne jutni a csapaton belüli hierarchiában is. Minden edzésen száz százalékon megy mindenki, és ez nagyon tetszik. Egyetlen rossz szót sem tudok mondani a körülményekről.ˮ

Domonkos

Azonnal a kezdőben

Domonkos az első két tétmérkőzésen máris a kezdőcsapatban találta magát. A rózsahegyiek előbb rendkívül meggyőző játékkal 5:1-re verték a zsolnaiakat (Domonkos 67 percet játszott és gólpaszt jegyzett), majd meglepetésre kikaptak a liptószentmiklósiaktól (ekkor 84 percet töltött a pályán). „Nagyon örültem, hogy kezdő voltam. Nem mondanám, hogy teljesen meglepett, mert a felkészülés alatt úgy éreztem, jól ment a játék. A zsolnaiak ellen 1:1 volt az állás a félidőben, és inkább ők domináltak. A szünetben az edző felemelte a hangját az öltözőben, elmondta, mi mindenre kell figyelnünk, és ennek meglett a gyümölcse, mert a második félidőben négyet rúgtunk nekik. A liptószentmiklósiak elleni meccs ennek az ellentéte volt. 60 percig nagyon jól játszottunk, 2:0-ra vezettünk, aztán találtak egy szerencsés gólt, majd két tizenegyessel fordítottak. Nem volt benne a meccsben, hogy kikapjunk.ˮ

A középpályás ezután csereként közel fél órát játszott a garamszentkeresztiek ellen a bajnokságban, majd kedden kezdőként végig a pályán volt a Slovan elleni vesztes (0:2) kupanyolcaddöntőben. „Mit mondjak, kihagytunk egy tizenegyest és négy tiszta gólhelyzetet. A Slovannak is volt annyi lehetősége, de összességében ez egy kiegyenlített meccs volt. Máshogy is alakulhatott volnaˮ – tette hozzá.

Felvenni a tempót

Domonkosék a harmadik helyen kezdik a Fortuna Liga felsőházi rájátszását. A negyedik helyen álló DAC épp az ő megelőzésüket tűzte ki célul a tavaszi szezonra, de a játékos szerint Rózsahegyen nem kizárólag a harmadik hely megőrzésére fókuszálnak. „Nem úgy vagyunk beállítva, hogy a helyezés megtartása a legfontosabb. Azt akarják tőlünk, hogy meccsről meccsre haladjunk, és hogy próbáljuk meg megnyerni az összeset. Akár feljebb is léphetünk, el lehet csípni a nagyszombatiakat isˮ

Domonkos végül elmondta, első Fortuna ligás szezonjában természetesen a játékperceket tartja a legfontosabbnak, de nagyon vágyik az első góljára is. „Gólokat, gólpasszokat szeretnék gyűjteni. Nem tűzök ki magam elé irreális célokat, hiszen ez az első szezonom az élvonalban. A célom, hogy teljesen felvegyem a tempót, majd idővel meghatározó játékossá váljak a Fortuna Ligában.ˮ

Domonkosék pénteken 17 órakor a DAC-ot fogadják a felsőházi rájátszás első fordulójában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?