Davis-kupa: Tatabányán Marozsán, Kraljevóban Klein kezd

Marozsán

Pénteken (15.00) Tatabányán és Kraljevóban is megkezdődik a csata a tenisz Davis-kupa nagydöntős tornáján való részvételért.

A magyar–német összecsapáson Marozsán Fábián és Dominik Koepfer vívja a pénteki nyitómérkőzést. A csütörtöki sorsoláson eldőlt, hogy a másik egyesben Fucsovics Márton és Jan-Lennard Struff lép majd pályára a tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnokban. Szombaton (13.00) a páros találkozóval kezdődik a program, az ATP vonatkozó rangsorában 15. Kevin Krawietz és 16. Tim Pütz csap majd össze várhatóan Marozsánnal és Valkusz Mátéval, majd a másik két egyes következik.

A németeknél az olimpiai és kétszeres ATP-világbajnok Alexander Zverev betegség miatt nem vállalta a szereplést, a helyére Michael Kohlmann kapitány a világranglistán 92. Maximilian Marterert hívta be. Ő a montpellier-i tornáról érkezik, ám mivel a járatát törölték, csak csütörtök estére várták az érkezését.

Fucsovics a sorsolás után elmondta, szerinte Zverev távollétében sem a magyarok számítanak esélyesnek. „Így sem mi leszünk a favoritok, de legalább nyomás nélkül, felszabadultan játszhatunk. Persze a közönség sokat segíthet – utalt arra, hogy a csarnokba mindkét napra elfogytak a jegyek.

Nagy Zoltán szövetségi kapitány az említettek mellett Piros Zsombort (129.) és Füle Mátyást (549.) nevezte még a találkozóra.

A szerbek több meglepetést is okoztak a szlovák csapatnak: eleve a helyszínválasztás is szokatlan volt, a 60 ezres Kraljevo majdnem 200 kilométerre fekszik Belgrádtól, és a teniszcsarnoka is a kisebbek közé tartozik. A sérült Novak Djokovics és a beteg Hamad Medjedovics hiányában is több variáció kínálkozott a szerbek előtt, akik végül Miomir Kecmanovicsot (Lukáš Kleinnel kezd) és Dusan Lajovicsot (Alex Molčan ellen) jelölték a pénteki két egyesre.

Meglepett, hogy pénteken nem vetik be Györe Lászlót, de így is a top 60-ba tartozó teniszezőkkel állnak ki a meccsekre – nyilatkozta Ľubomír Kurhajec, aki beugróként fog debütálni szövetségi kapitányként, Tóth Tibor időközben ugyanis megbetegedett. – Megtiszteltetés, és bizonyos szempontból elégtétel is számomra a lehetőség. Kleint és Molčant is jól ismerem, irányítottam már őket a Galeo Cupban. (Az ifjúsági Davis-kupának megfelelő sorozat – a szerk. megj.)

Míg Klein saját elmondása szerint nem igazán ismeri Kecmanovics játékát, Molčan elárulta, Lajoviccsal jó barátságban van. „Ezt most félre kell tennünk, nagy harc lesz köztünk minden egyes labdáért. Sokat nőttek az esélyeink azzal, hogy Djokovics nem játszik – nyilatkozta Molčan. A szlovák válogatottnak is van hiányzója, Gombos Norbert műtétje után lábadozik.

A szombati párosra (13.00) előzetesen Jozef Kovalíkot és Igor Zelenayt nevezte a stáb Kecmanovics és Nikola Csacsics ellenfelének, mint ahogy az utána következő másik két egyesre is változtathatnak még a kapitányok.

A mérkőzéseket az M4 Sport és az RTVS ŠPORT élőben közvetíti. (MTI, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?