Davis-kupa: Piros Zsombor örül, hogy ő kezdi a párharcot

Davis-kupa
Tatabánya |

Fucsovics Márton (71. a világranglistán) mellé Piros Zsombort (182.) nevezte a másik egyesre Nagy Zoltán, a magyar teniszválogatott szövetségi kapitánya a Franciaország elleni Davis-kupa-mérkőzésre (péntek-szombat), amelyen a nagydöntőbe jutás a tét.

A magyar csapatban reálisan még Marozsán Fábiánnak (161.) volt esélye arra, hogy egyesben pályára lépjen, igaz, a szabályok lehetőséget adnak cserére a pénteki–szombati találkozó során.

A párharcot Piros Zsombor kezdi majd a franciák első számú játékosa, Benjamin Bonzi ellen (45.), ezután pedig Fucsovics Ugo Humbert-rel (86.) mérkőzik.

„Örülök, hogy jobbkezes játékossal kezdhetek. Ha Marci lett volna időben az első, és megnyerte volna a meccsét, kicsi nyomás lett volna rajtam, talán így jobb, hogy én nyitom a párharcot. Láttam már Bonzi néhány meccsét, de még nem elemeztük ki a játékát – gondolkozott hangosan Piros a tegnapi sajtótájékozatón. – Ha jól megy az adogatás, és ha nagy százalékban tudom hozni az első szerváimat, akkor nagyobb önbizalommal tudok returnözni is, teljesen másképp állok hozzá a meccshez.

A kérdésre, hogy akár olyan bombákra is lehet-e tőle számítani, mint karrierje talán legnagyobb sikere alkalmával, Marin Cilic 2021-es legyőzésekor (szintén a Davis-kupában), Piros nevetve válaszolta: „Az egy 120 százalékos énem volt… De most is mindent meg fogok tenni a maximális teljesítményért. Nagyon nagy mélységekből húzott ki már a szurkolás a meccsek alatt, szerintem ha nincs meg a biztatás, talán feleannyi meccset tudtam volna eddig megnyerni a pályafutásom során. Remélem, sokan lesznek a csarnokban.”

A vadonatúj, tatabányai multifukciós sportcsarnokban ezen az eseményen 3000 férőhelyesek lesznek a lelátók. A helyszínválasztás oka prózai volt: amikor a Nemzetközi Teniszszövetség kisorsolta a párosításokat és kiderült, hogy a magyar válogatott hazai pályán játszhat, már minden szóba jöhető budapesti helyszín le volt foglalva február első hétvégéjére.

Hogy aztán emiatt volt-e meglehetősen lanyha az érdeklődés a média részéről a tegnapi sorsolás iránt, nem tudni, mindenesetre a magyar csapat többi tagja nem tűnt különösebben feldobottnak. „Nekem teljesen mindegy, mikor játszom – válaszolta tömören az érdeklődésre Fucsovics, és Nagy Zoltán szövetségi kapitány sem volt bőbeszédűbb. „Igen, erre az összeállításra számítottam az ellenféltől– mondta bővebb magyarázat nélkül a franciák nevezését firtató kérdésre.

Hogy teljes legyen a kép, a pénteki két egyes után szombaton előbb a páros következik, előzetesen Marozsán Fábián, Valkusz Máté–Arthur Rinderknech, Nicolas Mahut felállásban. Majd a másik két egyes zárja a párhacot, az első és második számú játékosok egymás elleni meccsei.

Azért annyit még hozzátennék, Zsombi péntekre maximálisan tisztában lesz az ellenfele játékával – mondta még szedelődzködőfélben Nagy Zoltán, aki védenceivel együtt átadta a terepet a franciáknak.

Az ő kapitányuk beszédesebb volt, igaz, a megszokott frázisokon túl csak egyetlen érdekességet árult el. „Mindig jobb, ha az első számú játékosunk kezd, mert az megadja az alaphangot a meccsre. Bízom a játékosaimban, nem tudtam volna rosszul választani, mert mindegyikük jó egyesben és párosban is – nyilatkozta Sebastian Grosjean. Benjamin Bonzi pedig hozzátette, már megszokták a borítás sajátosságát, hogy a labdák néhány játék után kevésbé magasra pattannak fel.

A pénteken 14.00-kor kedződő selejtező győztese bejut a sorozat 16 csapatot felvonultató nagydöntőjébe, amelyet szeptemberben rendeznek.

A franciákkal legutóbb 1994-ben mérkőzött meg a magyar válogatott, amely akkor 4:1-re kikapott. Összességében a két csapat öt összecsapása közül csak egyszer, 1948-ban született magyar győzelem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?