Davis Kupa – Nagy Zoltán: nagyon erős ellenfelünk volt

Nagy Zoltán

A magyar válogatott kapitánya szerint nagyon erős ellenféltől kapott ki a csapata, amely 3–2-re alulmaradt Tatabányán a németekkel szemben a tenisz Davis Kupa selejtezőjében.

Nagy Zoltán azzal kezdte értékelését, biztató volt az, hogy 1–1-gyel fordult a párharc a második napra.

„A félidőben x volt, de összességében nagyon erős volt a német csapat. Ezzel együtt mindent kiadtak a fiúk magukból. Párosban ma az első játszma ráment arra, hogy Fábi és Máté (Marozsán és Valkusz) ráérezzen a tempóra, amelyet a világ egyik legjobb párosa diktált. Amikor 1–2 lett az állás, akkor egy döntést kellett hoznom, hogy kit küldjek pályára a folytatásra. Fábi nem tudta vállalni a játékot egy kisebb sérülés miatt, így (Piros) Zsombi vagy Máté jött szóba. Zsombi egy kisebb betegség után érkezett meg, és Mátét éreztem kiegyensúlyozottabbnak, de Struff ellen nem volt meg a könnyedség a játékában, és nem tudta hibára késztetni a németet.”

Az MTI érdeklődésére a szakvezető elárulta, Marozsán szerepeltetése 2–1-es állásnál sem jött volna szóba, és bízott benne, hogy Fucsovics Márton még tétmeccset vívhat a selejtező végén.

Német kollégája, Michael Kohlmann közölte, azért döntöttek mégis az ötödik meccs mellett, mert korábban volt, hogy nem vállaltak tét nélküli találkozót és az nem mindenkinek tetszett.

„Előfordult, hogy nem akartunk ötödik meccset, és negatív visszajelzés érkezett hozzánk emiatt, ezért megbeszéltük, hogy ezúttal nem így lesz. Tavaly nagy csalódás volt, hogy nem jutottunk be a döntőbe, örülök, hogy idén sikerrel vettük ezt az akadályt. Jó csapatunk van Sascha Zverev nélkül is, néha szerencsénk volt, de összességében Malaga a végcél” – mondta, hozzátéve, az eredmények alapján könnyűnek tűnhettek a tatabányai mérkőzések, de ő közben „éveket öregedett”.    

A párharcot megnyerő, háromszoros Davis Kupa-bajnok németek továbbjutottak a DK-finálé 16 csapatos csoportkörébe, a vesztes magyar együttes pedig osztályozót vív ősszel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?