Bottas nyerte az Olasz Nagydíj sprintfutamát, de Verstappené a pole pozíció

Valtteri Bottas

Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a szombati sprintfutamot, de elemcseréi miatt mégsem ő rajtolhat majd az élről vasárnap a Forma-1-es Olasz Nagydíjon, hanem a világbajnoki pontversenyben vezető holland Max Verstappen (Red Bull).

Bottas így csak a mezőny végéről kezdheti a futamot, míg a pole pozíció Verstappené lett, aki másodikként zárta a 100 kilométer versenytávú, 18 körös sprintfutamot. A verseny első rajtjánál a francia Pierre Gasly (Alpha Tauri) karambolozott, így újraindításra volt szükség, az élről induló Bottas pedig biztosan tartotta pozícióját.

A harmadik helyet az ausztrál Daniel Ricciardo (McLaren) csípte meg, aki így szintén az első sorból indulhat.

Miután a címvédő és hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) ötödik lett, nem szerzett pontot, mert az csak a sprintfutam első három helyezettjének jár. Verstappennel szembeni hátránya így - két ponttal - ötre nőtt.

Az Olasz Nagydíj vasárnap 15 órakor kezdődik.

Sprinthétvégére másodszor került sor a sportág történetében, az elsőt július közepén, Silverstone-ban, a Brit Nagydíjon rendezték.

    A sprintfutam végeredménye:
    ---------------------------
1. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 3 pont
2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 2
3. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 1

Érdekes

A verseny rajtsorrendje:

1. sor:
Verstappen
Ricciardo
    2. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
    3. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
    4. sor:
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
    5. sor:
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
Fernando Alonso (spanyol, Alpine)
    6. sor:
Sebastian Vettel (német, Aston Martin)
Esteban Ocon (francia, Alpine)
    7. sor:
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)
George Russell (brit, Williams)
    8. sor:
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
Nyikita Mazepin (orosz, Haas)
    9. sor:
Robert Kubica (lengyel, Alfa Romeo)
Mick Schumacher (német, Haas)
    10. sor:
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)
Bottas

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?