Botrány Felcsúton: verekedés, agyrázkódás

Fradi

Az OTP Bank Liga 8. fordulója nem volt mentes a meglepetésektől. 
 

A Vidi vereséget szenvedett a forduló előtt utolsó helyen álló Puskás Akadémiától, a dobogós MTK hármat kapott Pakson, a Haladás pedig egy négyest Kisvárdán.  

A felcsúti házi rangadó előtt egyértelműen a Vidi számított a mérkőzés esélyesének. A fehérváriak nagy önbizalommal várhatták a mérkőzést, hiszen bejutottak az Európa Liga csoportkörébe, míg a Puskás Akadémia győzelem nélkül, sereghajtóként lépett pályára. Az első félidő nagy részében úgy tűnt, a Vidi legyőzi „kistestvérét” : Marko Scepovic 11-esből szerzett góljával megvolt a vezetés, de még a szünet előtt egyenlített a PAFC., ugyancsak büntetőből.  
A második játékrész kiegyenlített játékot hozott, a hajrában azonban a hazaiak megszerezték a vezetést, de a Vidinek még így is lett volna lehetősége az egyenlítésre. A 102. (!) percben azonban Scepovic 11-esét kivédte Danilovic. 

Ezzel azonban még nem volt vége az összecsapásnak, a két csapat játékosai keményen összeszólalkoztak. Anel Hadzic akart nekirontani a Puskás kispadjának, majd a pár hete még a Vidiben játszó Varga Józsefet szerették volna megtámadni, a megvadult Scepovicot Benczés Miklós, a PAFC edzője fogta volna le, de végül a földön kötött ki a szakember.  

A két szakvezető a mérkőzést követően úgy tett, mintha semmi rendkívüli nem történt volna, az MLSZ Fegyelmi Biztossága azonban minden bizonnyal másképp gondolja majd.  

Mindkét csapat nagyon akart nyerni, ezért volt feszültebb a vége, de nem neheztelek egyik együttes játékosaira sem. A stábtagok urai voltak a helyzetnek és próbálták csitítani az indulatokat

– mondta Benczés.

Marko Nikolic a lehető legelegánsabban oldotta meg, hogy ne kellejen a botrányról beszélnie. 

Nem tudom, hogy mi történt, már bent voltam az öltözőben. Valószínűleg a játékosok lökdösődtek egy kicsit, ez olykor előfordul. Az ellenőrök majd eldöntik, hogy mi történt pontosan 

– mondta a Vidi mestere.

Agyrázkódást szenvedett a Vidi kapusa 
A mérkőzésen történt egy súlyos sérülés is: Kovácsik Ádám, a Vidi kapusa kapott agyrázkódás, miután Trajkovski beletérdelt a fejébe. A válogatott hálóőr pár pillanatra elvesztette az eszméletét, kórházba szállították, ahol kiderült, hogy szerencsére nincs koponyatörése és a körülményekhez képest jól van.  Az utolsó húsz percben Tomáš Tujvel állt a fehérváriak kapujában és könnyen lehet, hogy a csütörtöki BATE elleni EL-mérkőzésen is a szlovák kapus véd majd.  


Magabiztos Fradi, utolsó Hali 

A Vidi botlását maximálisan kihasználta a Ferencváros. A zöld-fehérek a Honvéd ellen nyertek rangadót, így továbbra is veretlenül vezetik a tabellát, ráadásul már négypontos előnnyel a kispestiek előtt.
 
Egyre jobban összeszedi magát az újonc Kisvárda, amely hazai pályán a bukdácsoló Haladást ütötte ki, ezzel a szombathelyiek Michal Hipp irányításával visszaestek az utolsó helyre.  
 
A forduló játékosa: 
Branislav Danilovic (Puskás Akadémia) 
A felcsútiak kapusa végig magabiztos volt, több bravúrt is bemutatott a Vidi ellen, a 102. percben megfogott büntetővel pedig a meccs hőse lett. 
 
A forduló vesztese: 
Marko Scepovic (Vidi) 
Nem játszott igazán jól a szerb támadó. Az első félidőben ugyan értékesített egy büntetőt, amit a meccs végén nem sikerült megismételnie. Ezt követően elvesztette a fejét, és meg akarta támadni korábbi csapattársát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?