Bajnokok Ligája – Klopp szerint az első meccsen bukták el a párharcot

Jürgen Klopp

Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője szerint nem a szerdai visszavágón játszott gól nélküli döntetlennel, hanem a múlt heti 3–1-es idegenbeli vereséggel bukták el a Real Madrid elleni párharcot a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

„Mindig vannak kulcspillanatok, de ezt a párharcot nem most, hanem Madridban buktuk el” – nyilatkozott a német szakember. A liverpooli meccsel kapcsolatban hozzátette: jól játszottak, agresszívak voltak, helyzeteket dolgoztak ki, amellyel kellemetlenséget okoztak a Real Madridnak, a gól viszont hiányzott a játékukból.

Mohamed Szalah ígéretes helyzetekben rontott, és Sadio Manéval, valamint Roberto Firminóval alkotott támadósora ezúttal nem bizonyult olyan veszélyesnek, mint az elmúlt két idényben.

„Tudjuk, hogy Mo Szalah milyen gyakran fejez be góllal ilyen helyzeteket csukott szemmel. De ezúttal mégsem sikerült neki. Ma este teljesen rendben voltunk, de mégis kiestünk” – mondta a német edző.

James Milner, a Liverpool játékosa szerint megfelelő volt a hozzáállásuk és a teljesítményük a visszavágón, de a kihagyott helyzeteik megbosszulták magukat.

„Egyértelműen mi voltunk a jobb csapat, megdolgoztunk a győzelemért. Gyorsan le akartuk dolgozni a hátrányunkat, és ennek megfelelő tempóval kezdtünk. Ha ilyen intenzitással játszottunk volna az első mérkőzésen, akkor egészen más lett volna a párharc kimenetele. A két meccset tekintve végül nem voltunk elég jók” – nyilatkozta az angolok középpályása.

Zinédine Zidane, a több játékosát, köztük kulcsembereit (Ramos, Varane, Hazard, Carvajal) nélkülöző Real Madrid francia vezetőedzője hangsúlyozta: továbbjutásuk összefogás eredménye.

„Ezt a csapatot nem lehet leírni, és mindig többet akar” – nyilatkozta. Kiemelte: erős hazai kezdésre számítottak, nem is csalódtak, de állták a rohamokat, amire büszkék lehetnek. Miként arra is, amit az elmúlt héten elértek. A fővárosiak hét végén a Barcelona 2-1-es legyőzésével tették nyílttá a bajnoki versenyfutást, és jutottak közben a BL legjobb négy csapata közé.

A spanyol gárda brazil játékosa, Casemiro is hiányzó társait emelte ki, valamint azt, hogy a csapat oszlopának nevezett Ramos, Varane belső védőpárost nagyszerűen helyettesítette Nacho és Eder Militao.

„Megmutatták, hogy elég jók ahhoz, hogy ebben a csapatban játsszanak. Tudtuk, hogy nehéz feladat vár ránk, tekintettel arra, hogy milyen ellenféllel mérkőzünk. Nagyon nehéz a Liverpool ellen játszani, de csapatunk fantasztikus munkát végzett, amelyből mindenki kivette a részét” – mondta Casemiro.

A 13-szoros BEK/BL-győztes Real Madrid az elődöntőben is angol klubbal mérkőzik meg, ellenfele a 2011/12-es sorozatban első Chelsea lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?