Az FTC idegenben, a Slovan hazai pályán kezdi a BL-selejtezőt

FTC20220705

Szerdán a Ferencváros és a Slovan Bratislava is megkezdi szereplését a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában. Előbbi 16 órától a Tobol FC vendégeként, utóbbi 20.30-tól hazai pályán a Dinamo Batumi ellen lép pályára.

A magyar és a szlovák bajnok már a BL-selejtező második fordulójában összecsaphat egymással, ehhez azonban az kell, hogy a Fradi kiejtse kazah ellenfelét, míg a Slovan a georgiai bajnok ellen vegye sikerrel az első párharcát.

Hétórás repülőút után

Az utóbbi három évben kétszer az Európa-liga, egyszer a Bajnokok Ligája csoportkörébe bejutó FTC egy olyan ellenféllel találkozik, amely egy szezonnal ezelőtt az EKL-selejtező 1. fordulójában meglepetésre a horvátországi 2:0-ás veresége után otthon hosszabbításban kivívta a továbbjutást a Hajduk Split ellen. Majd a második körben az MŠK Žilina ellen 6:0-ás összesítéssel, kettős vereséggel búcsúzott a sorozattól.

A ferencvárosi játékosok és a stáb már hétfőn útnak indult Kazahsztánba, ahová egy 7 órás repülőút után érkeztek meg és a legfőbb feladatuk a meccsig, hogy kipihenjék az utazást és valamelyest megszokják a négyórás időeltolódást. „Jó a hangulat a csapat körül, mindenki kellően rá van hangolódva a szerdai mérkőzésre. Jó állapotban vagyunk, mindent megteszünk annak érdekében, hogy olyan eredményt érjünk el, amivel a stáb és mi is elégedettek lehetünk. Kielemeztük az ellenfelet, ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy a szakmai stáb folyamatos instrukciókkal fog ellátni minket a mérkőzést megelőzően. Kedden már a helyi stadionban edzünk majd, szerdán pedig elkezdődik a szezon” – nyilatkozta a zöld-fehér klub honlapjának a csapat balhátvédje, Pászka Lóránd.

A Ferencváros új igazolásai közül a holland védő Mats Knoester, a francia középpályás Xavier Mercier és a mali válogatott szélső Adama Traoré került be a BL-keretbe.

A 16 órakor kezdődő mérkőzést az M4 Sport és az Aréna Sport 1 tévécsatornák élőben közvetítik, a játékvezető a horvát Dario Bel lesz.

Ismerős ellenfél

A pozsonyi Slovan a georgiai bajnok Dinamo Batumi ellen mérkőzik. A Fortuna Liga győztesének edzője, idősebb Vladimír Weiss jól ismeri a georgiai futballt, hiszen mielőtt hazatért volna, az ottani válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett.

„Ezt a mérkőzést sikerrel kell vennünk. Egy minőségi ellenfél ellen lépünk pályára, akit ismerek, de ők is ismernek minket, hiszen öt évig dolgoztam ott. Egy sokat futó csapatról van szó, amelyik tudja, hogy mit szeretne játszani. Ők ráadásul játékban vannak, hiszen Georgiában zajlik a bajnokság” – mondta a Weiss a hétfői sajtótájékoztatón.

A Batumi jelenleg 20 meccs után vezeti hazája bajnokságát a Dinamo Tbiliszi előtt. A georgiaiak 14 győzelem és 5 döntetlen mellett mindössze egyszer kaptak ki, legutóbbi 17 meccsükön veretlenek.

Az égszínkékek már nevezték a szerdai mérkőzésre a Premier League-ből hazatérő Juraj Kuckát és a Hollandiából igazolt belga védőt ,Siemen Voetet, de a korábbi DAC-os Eric Ramírez és a georgiai Giorgi Csakvetadze nem került be a BL-keretbe.

A 20.30-kor kezdődő mérkőzésen, melyet az RTVS ŠPORT élőben közvetít, az angol David Coote fújja majd a sípot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?