Álom lenne a párizsi szereplés a magyar kosarasoknak

kosár
Sopron |

1980 után másodszor juthat ki az olimpiára a magyar női kosárlabda-válogatott a csütörtökön rajtoló soproni selejtezőtornán.

A négyestornán igazi nagyágyúk vesznek részt: az idei Amerika-bajnokságon bronzérmes Kanada, az olimpiai ezüstérmes japánok és az Eb-második spanyolok közül kell legalább egy riválist megelőznie a magyar válogatottnak az ötkarikás szerepléshez. Azaz a négyből három csapat ott lehet Párizsban.

Székely Norbert szövetségi kapitány szerint lehetőség és álom is a torna: „Az agyam mondja az előbbit, hogy próbáljuk meg a lehető legtöbbet kihozni belőle, a szívem pedig az utóbbit, hogy nagy álmunk valósulhat meg Sopronban. Gyerekkorunkban ott ültünk a tévé előtt, néztük az olimpiai közvetítéseket, szurkoltunk a vívóknak, birkózóknak, és remélem, most nekünk is megadatik, hogy valaki gyerekként nekünk szurkol majd, aztán felnőttként tovább viszi a magyar sport hagyományait.

A szakvezető kifejtette, nagy a várakozás a csapaton belül, és olyan érzése van, mint amikor a vadlovak megpróbálnak kiugrani a karámból. „Az utolsó csepp vérüket is odaadnák ezért a sikerért, eszméletlenül koncentráltak, és megpróbálnak mindent alárendelni ennek a lehetőségnek, ennek az álomnak. Sajnos nekünk van a legkevesebb időnk ráhangolódni a selejtezőre, ez a lebonyolítás komoly hátránya, de én azt tanultam édesapámtól, hogy mindennek van előnye és hátránya is. Ez a csapat már sok mindent megmutatott magából, és hiszem azt, hogy még tud olyat mutatni, amire felkapja a fejét a világ, és nem csak az európai játszótéren leszünk jók – jelentette ki Székely Norbert, hozzátéve, a világ legjobb 16 csapata közül kell most bekerülniük a 12 közé. „Három olyan csapattal játszunk, amelyek előrébb vannak a világranglistán. Mind a három csapatot kell néznünk, nem egyetlen meccset szeretnénk megnyerni, hanem az aktuális mérkőzést. Egyesével lépdelni, egyre magasabbra téve a lécet. Ezt fogjuk csinálni ezen a tornán – fejtette ki Székely.

Aho Nina, a válogatott hátvédje szerint egy sportoló életében az olimpia a legmagasabb szintet jelenti.

„A lehetőség csak akkor adódik, amikor készen van rá az ember. Vagy egy csapat, egy szövetség, egy ország. Magyarországon a női kosárlabda eljutott arra a szintre, amikor készen állunk arra, hogy egy ilyen tornán részt vegyünk. Kanada és Japán ellen is játszottunk már az U17-es vb-n, tudjuk, milyen kosárlabdát játszanak, a spanyolokat pedig közelebbről is ismerjük, gyakran összecsaptunk velük az elmúlt években – közölte a DVTK játékosa hozzátéve, izgatottan, de higgadtan, a torna minden percét megélve szeretnének kosárlabdázni.

A mérkőzéseket a soproni Novomatic Arénában rendezik, amely a korábbi euroligás négyes döntőkhöz hasonlóan 2500 férőhelyesre bővül. A tornát élőben közvetíti az M4 Sport.

A magyar női válogatott eddig egyszer, 1980-ban szerepelt olimpián, akkor negyedikként zárt Moszkvában. 

Érdekes

Soproni keret és műsor

A magyar női kosárlabda-válogatott kerete:

Aho Nina, Kányási Veronika, Lelik Réka (mind DVTK), Dombai Réka, Dubei Debóra, Goree Cyesha (mind Győr), Határ Bernadett (Salamanca), Horváth Bernadett (Szekszárd), Juhász Dorka (Schio), Kiss Virág (Mersin, török), Studer Ágnes (Carolo, francia), Varga Alíz (Sopron)

A magyar női kosárlabda-válogatott programja:

Február 8., csütörtök, 19.00: Magyarország–Kanada

Február 9., péntek, 18.00: Magyarország–Japán

Február 11., vasárnap, 17.30: Magyarország–Spanyolország

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?