A Tottenham nem örülhet a Chelsea-sikernek

München |

<p>Annak köszönhetően, hogy megnyerte a szombat esti, müncheni döntőt, a következő szezonban is indulhat a Bajnokok Ligájában a Chelsea labdarúgócsapata, amely csak hatodikként zárt az angol Premier League-ben.</p>

Az európai szövetség (UEFA) szabályai szerint a címvédő automatikusan tagja a következő idény főtáblás mezőnyének, mivel azonban egy országból maximum csak négy csapat indulhat, az angol bajnokságban negyedikként zárt Tottenham Hotspurnek le kell mondania a BL-selejtezős indulás jogáról, s ehelyett csak az Európa Ligában próbálkozhat.

Az UEFA 2005-ben hozta ezt a szabályt, miután a Premier League-ben  csak ötödik FC Liverpool megnyerte az AC Milan elleni BL-döntőt, s a következő szezonban öt szigetországi klub indulhatott a legrangosabb kontinentális sorozatban - azóta azonban ez nem megengedett.

A Tottenham mellett még négy másik egyesületet érint a Chelsea győzelme. Juhász Roland csapata, a belga Anderlecht a Bayern sikere esetén főtáblás lett volna a BL-ben, így azonban már az utolsó selejtezőkörben pályára kell lépnie, míg a svájci FC Baselnek már a harmadik kvalifikációs körben be kell kapcsolódnia a küzdelmekbe, azaz egy helyett két riválist kell búcsúztatnia a csoportkörbe kerüléshez. A máltai és északír bajnok, a Valletta és a Linfield a második helyett már az első körben pályára lép a selejtezőben.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?