A jövő héten ismét megműthetik Kalmár Zsolt térdét

Kalmár Zsolt

A jövő héten ismét megműthetik Kalmár Zsolt válogatott labdarúgót, akinek a térde március 31-én az Andorra-Magyarország világbajnoki selejtezőn sérült meg súlyosan.

A szlovák élvonalbeli Dunaszerdahely játékosa az M1 aktuális csatornán elmondta, hétfőn újra elmegy Budaörsre, az operáció helyszínére, de az orvosi beavatkozás pontos időpontja még mindig bizonytalan, mert továbbra sem szűnt meg a gyulladás a sérült testrészben.

"Ki kell várnom addig, amíg az orvos azt mondja, hogy nem kockázatos a műtét. Nem sietek sehova, nem fogom megkockáztatni, hogy a műtét alatt vagy után valami gond legyen. Szerencsére türelmes ember vagyok minden téren, és azon vagyok, hogy felépüljek, nem szabad kapkodnom" - magyarázta a 27-szeres válogatott támadó középpályás.

Hangsúlyozta, ha hétfőn nem is, de a következő egy hétben szinte biztosan sor kerül az operációra, amely körülbelül két és fél órán át tart majd. Mint mondta, utána egy hónapig nem végezhet számottevő mozgást, csak azt követően kezdheti a rehabilitációs munkát. Számításai szerint novemberben vagy decemberben, de legkésőbb januárban visszatérhet a pályára.

Kalmár elmondta, hogy rendszeres kapcsolatban van Marco Rossi szövetségi kapitánnyal, és valamilyen formában mindenképpen ott szeretne lenni a válogatott közelében az idén nyárra halasztott Európa-bajnokság ideje alatt.

A futballista elszakadt külső oldalszalagját április 12-én már megműtötte Majzik Ernő, és akkor derült ki, hogy a keresztszalagjának nagyobb része is megsérült, amit korábban az MR-vizsgálatok még nem mutattak ki, ezért van szükség az újabb beavatkozásra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?