A Fradi mögötti versengésről szólhat az NB I tavaszi szezonja

ZTE.FTC.2023

A kedden pótolt ZTE–FTC (1:2) mérkőzés után a hétvégén már teljes fordulóval folytatódik a labdarúgó OTP Bank Liga 2022/23-as szezonja. A bajnoki cím szinte eldőlt, de a dobogóért és a kiesés elkerüléséért komoly csata várható.

A zalaegerszegi győzelme után a Ferencváros már 11 ponttal vezeti a tabellát úgy, hogy még mindig egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint a második helyen telelő Kecskemét. A zöld-fehér játékoskeretet ismerve szinte csodának nevezhető tett lenne, ha valaki meg tudná előzni a tavasz folyamán a címvédőt, még akkor is, ha Aissa Laidouni távozása nagyon a levegőben lóg.

A komoly csata minden bizonnyal a második helyért fog kialakulni a következő hónapban. Az újonc kecskemétiek eddig a szezon meglepetéscsapataként vannak elkönyvelve, de szinte mindenki azt várja, hogy elfogy a lendületük és visszacsúsznak majd a középmezőnybe. Ekkor léphet előre az árnyékból a Kisvárda és a Puskás Akadémia. Ez a két csapat az előző évben is a dobogón zárt, és egy szezonnal korábban is ott voltak a legjobbak között, így teljesítményük stabilnak mondható. Ráadásul a tél folyamán sikerült tovább erősíteniük. A felcsútiaknál magyar szinten jó nevű helyekről igazoltak, és vélhetően a Vasashoz tartó ipolysági középpályásuk, Urblík József távozását sem fogják nagyon megsínyleni. A várdaiaknál már megszokott, hogy kevésbé ismert futballistákat igazolnak, de teszik azt rengeteg adat kielemzése után. Így a mostani két igazolás is minden bizonnyal az általuk szükséges képességekkel és fizikai mutatókkal rendelkezik. A klub eszeként számon tartott Révész Attila pedig újra több időt fordít a labdarúgásra, ráadásul most már az utánpótlásképzésre is prioritásként tekint.

Aki beleszólhat még az érmek sorsába, az a Zalaegerszeg. A holland edző, Ricardo Moniz, ahogy mondani szokták, szép focit játszat csapatával. Fiatal játékosai, köztük a lakszakállasi Mocsi Attila, minden alkalommal elmondják, hogy a komoly edzésmunka mellett a tréner az önbizalmukat is erősíti. Amennyiben kifognak egy jó sorozatot, megszorongathatják esélyesebb ellenfeleiket.

A hatodik helytől lefelé szinte mindenki a kiesés elkerüléséért küzd majd a május végi utolsó fordulóig. A legkomolyabb bevásárlást a Mezőkövesd tartotta a télen. A névsort látva azonban bőven benne van, hogy az összeszokatlanság mellett a játékosok képességeivel is adódik majd gondja Kuttor Attilának. A számos igazolás elsősorban kétségbeesett lépésnek tűnik. Ezt az is igazolja, hogy ha kiesnének a kövesdiek, az NB II-ben nem biztos, hogy megfelelő minőségű csapattal tudnának harcba szállni a visszajutásért. Ott ugyanis, ha szeretnék megkapni a kellő támogatást, csak magyar játékosokat alkalmazhatnának, ráadásul fiatalokat is be kéne építeniük a keretbe, ami nem számít a Zsóry erősségének. Hasonló cipőben jár az elmaradt tulajdonosváltás után az Újpest is, amelynek utánpótlása az UTE-vel történt nézeteltérések után alaposan leépült, így a lila-fehéreknél is adódhatnának hasonló problémák egy kiesés után. Az ő eddigi két igazolásuk sem tűnik főnyereménynek, a luxemburgi védő fél éve klub nélküli volt, a 31 éves szerb csatár pedig a thaiföldi élvonalból érkezett...

A középmezőny két legstabilabb klubjának a Paks és a Debrecen tűnik, akik az előzetes várakozások szerint sem lejjebb, sem feljebb nem kerülhetnek a tabellán. Nem úgy a Fehérvár, amelytől a szükséges licenc nélkül dolgozó Huszti Szabolcs és a papírokkal rendelkező Toldi Gábor edzői kettőse jóval többet vár. Előbbi azonban ősszel többször is elmondta, hogy elégedetlen a játékoskerettel, így a két eddigi érkező mellett nem lenne meglepő, ha a február 14-ig tartó átigazolási időszakban még néhányan csatlakoznának hozzájuk. A már így is a bajnokság második legértékesebb keretével rendelkező csapat előrelépése nem lenne meglepetés, de könnyen lehet, hogy a tervezett komoly átalakítás csak a következő idényben ér majd újra nemzetközi kupaindulást.

A jelenleg kieső helyen álló két, nagy múltú budapesti csapatnál az utolsó Vasas háttere tűnik stabilabbnak. A számos rutinos játékos mellett ráadásul egy rutinos edző ül a kispadjukon is, így a téli alapozás után biztosan jobban kezdik majd a tavaszt, mint tették azt ősszel. Akkor ugyanis csak a 11. fordulóban szerezték meg első sikerüket. Kispesten sokkal sötétebb fellegek gyülekeznek. A bizonytalan tulajdonosi háttér sem sejtet sok jót, ahogyan az sem, hogy csak gyengült az eddig sem túl acélos keret. Pillanatnyilag a két csapat közül a Honvéd kiesése tűnik valószínűbbnek.

Érdekes

OTP BANK LIGA, 17. forduló

Szombat, 14.30: KisvárdaPaks; 17.00: DebrecenZalaegerszeg; 19.30: FerencvárosVasas.

Vasárnap, 13.00: MezőkövesdPuskás Akadémia; 15.30: ÚjpestHonvéd; 17.30: KecskemétFehérvár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?