A címvédő komáromi röpisek simán győztek

röpi1113

A komáromi Rieker UJS egyetemi férfi-röplabdacsapata az extraliga 7. fordulójában a nagy rivális TJ Myjava együttesét fogadta, amelyet 1 óra 10 perc alatt győzött le 3:0-ra (25:23, 25:15, 25:18). Az európai MEVZA és Challenge Cup-ban szereplő komáromiak jó játékkal rukkoltak ki az éremesélyes myjavaiak ellen.

Mind a két csapat teljes gőzzel kezdett, de a vendégek csak az első játszmában tudtak lépést tartani a láthatóan motivált Duna-partiakkal. A hazaiak igazolni akarták, hogy jó szereplésük az Olimpiakosz Pireusz  ellen nem volt véletlen. Az első játékrész első felében csak 2-3 érintéses rövid labdamenetek voltak, és 13-13-as állásig csak egy ponttal vezettek felváltva a csapatok. Ezután a vendégek lendültek jobban bele és 4-5 ponttal elhúztak (13:17, 14:19). Vezetésük azonban nem tartott sokáig, mert Emanuel Kohút ismét leengedett egy ötpontos szervasorozatot, és a hazaiak 19:19-re egyenlítettek. Innen ismét a vendégek voltak sikeresebbek két ponttal, de a hazaiak a játszma finisében felülkerekedtek, és gyors, pontos játékkal 25:23-ra nyerték a szettet – 1:0

A második játszmában a hazaiak folytatták offenzív játékukat, minden játékelemben felülmúlták ellenfelüket, ami azt eredményezte, hogy a vendégek sok ki nem kényszerített hibát vétettek a játékrészben. A hazaiak pontjai számát a vendégek négy rontott szervája is gyarapította, és a játszmát osztálykülönbséggel 25:15-re a komáromiak nyerték – 2:0.

A harmadik, utolsó játszmában is folytatódott a hazaiak lendülete és hatékony játéka. Néhány perc után 7:2-re, majd 10:5-re vezettek. Kohút, a lengyel Lukasz Szarek és a fiatal Marek Gergely végig erős, támadó szervát alkalmazott a meccsen, aminek az ellenszerét a vendégek nem tudták megtalálni. Rövid idő alatt 23:14 volt az állás, s a Duna-partiak egy kicsit vissza is vettek az iramból és a koncentrálásból, de a játszmát így is 25:19-cel, a mérkőzést pedig a vártnál sokkal könnyebben, 3:0-ra nyerték. Ezzel a tabella ötödik helyéről a harmadikra ugrottak. 

Gabriel Chochoľak, a komáromiak edzője elégedett volt: „Ha a folytatásban is ilyen felfogásban fogunk játszani, mint ma, akkor a jó játék mellett az eredmények is jönni fognak. Ha minden meccsünkhöz így fogunk hozzáállni, akkor nem félek.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?