Zoboralji magyar pedagógusnap

A Nyitra és Vidéke Célalap pénteken első alkalommal szervezte meg a Zoboralji Magyar Pedagógusok Napját, amelyen a régió hét magyar tanítási nyelvű iskolájának pedagógusai és a magyar gyermekekkel foglalkozó óvónők találkoztak.

A Nyitra és Vidéke Célalap pénteken első alkalommal szervezte meg a Zoboralji Magyar Pedagógusok Napját, amelyen a régió hét magyar tanítási nyelvű iskolájának pedagógusai és a magyar gyermekekkel foglalkozó óvónők találkoztak. A rendezvénynek az idén önállósult Zoboralji Vállalkozó Szakközépiskola kollégiuma adott otthont, a résztvevőket az alapítók – Paulisz Boldizsár és Ladányi Lajos – üdvözölték, majd az igazgatók beszámoltak az iskolák helyzetéről és az első osztályba íratott gyermekek számáról. Az elhangzottakból kiderült: a járásban jelentősen csökkent az utóbbi években a születések száma és a kevés gyerekből is egyre kevesebbet járattak magyar iskolába, de az a tendencia a szabadabb politikai légkörnek, a Rákóczi Szövetség beíratási programjának, valamint annak köszönhetően, hogy végre van a régióban magyar középiskola, talán lassan megállítható. „Önök adják nekünk a lehetőséget és mi önöknek a perspektívát, csak közösen tudunk elrugaszkodni és olyan eredményeket felmutatni, hogy vonzóvá tegyük az anyanyelvi képzést” – fogalmazott Juhász István, a Zoboralji vállalkozói Szakközépiskola igazgatója, aki az általa irányított intézmény adottságait és terveit is ismertette a jelenlévőkkel. Bús Anna, a Nyitra és Vidéke Célalap elnöke beszámolt a szervezet működéséről, a tavalyi beíratási programról, valamint a pályázási lehetőségekről. Elmondta, az új vezetőség idén végre hivatalosan is bejegyeztette a célalapot, így most már semmi sem akadályozza az érdemi munkát. Mivel a Nyitrai járásban idestova tíz éve nem működik a magyar pedagógusszövetség, a célalap ennek a feladatát is átvállalta, és ezentúl rendszeresen összehozza majd a tanítókat kölcsönös tapasztalatcserére és egyeztetésre. (vra)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?