Újabb panelházat döntöttek le a hírhedt kassai Luníkon

lunik
Kassa |

A Luník IX lakótelepen újabb panelházat döntetett le a város vezetése. A Hrebendová utca 30–32 sz. alatti hatemeletes lakóházat életveszélyes állapota miatt kellett a földdel egyenlővé tenni. A bontást szombaton kezdték, a munka és a hulladék elszállításának költsége 95 ezer euró lehet.

A bontás első napján Marcel Šaňa, a Luník IX városrész polgármestere az Új Szónak elmondta, a panelházat valójában már 2018-ban le akarták bontani, de a városrész vezetése a munka elnapolását kérte. Abban bíztak, hogy valamilyen úton-módon sikerül felújítani a lakótömböt.

„Végül megegyeztünk, hogy ledöntjük. Eleinte azt terveztük, hogy a városrész szimbolikus egy euróért megveszi a lakótömböt, és ha sikerül megszerezni a szükséges támogatást, akkor teljesen felújítjuk. A statikai elemzés alapján még fel lehetett volna újítani, viszont a munka összköltsége nagyjából 2 millió euróra rúgott volnaˮ

– mondta a polgármester.

A hírhedt Luník lakótelepen nem ez az első eset, hogy egy panelházat a földdel tettek egyenlővé. Az első lakótömböt egy komoly, több szintet érintő tűzeset után 2008-ban romboltak le teljesen, ezt követően pedig újabb panelházakat semmisítettek meg. 2017 decemberében a Hrebendová utca 26–28. szám alatti lakótömböt bontották le, utóbbi szanálásának költsége elérte a 120 ezer eurót. A most elbontandó épület háta mögött pedig tavaly novemberben nagyjából 60 ezer euróért takarították el a felgyülemlett szeméttömeget. A most bontásban lévő panelház helyére a tervek szerint egy teljesen új lakóházat építenének. Azt, hogy miből fedezik majd az építkezést, nem tudtuk meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?