Új kapuk nyíltak meg a hétéves komáromi csodagitáros előtt

Hodek Áron

A hétéves komáromi Hodek Áron, bátyjához, Dávidhoz hasonlóan csodagyerek, ám míg a ma 20 éves, szerte a nagyvilágban koncertező Dávidot gyerekkorában a dobok, Áront, a basszusgitár bűvölte el.

A kis zenész a DR-Strings gitárhúrgyártó cég igazgatója, Rosa Daza meghívására bátyjával és édesapjával együtt januárban részt vehetett a Los Angelesben megrendezett nagyszabású, koncertekkel, showműsorral, bemutatókkal tarkított NAMM hangszerkiállításon, zenei gálán. „A kiállításon Áron találkozott a legendás Bootsy Collins basszusgitárossal, és egy másik fiúcskával játszott neki. Annyira megtetszett neki a játékuk, hogy felvitte őket a NAMM nagyszínpadára, majd beinvitált a mobilstúdióként működő Lenon bus-ba. Ráadásul meghívta Áron a készülő produkciójába, a James Brown Tribute zenekar turnéjára is és egy díszes kalappal is megajándékozta – számoltak be újságíróknak a szülők, Hodek Szilárd és Andrea. – Ráadásul Áron lett az említett gitárhúrgyártó cég reklámarca, az Elegee cégtől pedig egy méretre szabott gitárt kap ajándékba, ami várhataóan tavasszal készül el. Áron az kérte, példaképe, Jaco Pastorius gitárját formázza.”

Hodekéknál teli a lakás hangszerekkel, és Áront pici korában a basszusgitár varázsolta el leginkább. Dávid ismertette meg az alapokkal – ő formálja zenei ízlését is, már kiskorában megismertette az afroamerikai zenével, az R&B-vel, a soullal. A szülők szerint lesi bátyja minden szavát, mesterének tekinti. (A nevét is bátyjának köszönheti, Dávid példaképe ugyanis Aaron Spears dobos; vele egyébként szintén találkoztak a NAMM-on.) Dávid és Áron közös játékáról készült videót aztán feltöltötték az Instagramra, itt figyelt fel a nagyvilág a pöttöm fiúcska tehetségére. Ma már saját Instagram oldala van, 30 ezer követővel, köztük van például Bruno Mars Grammy-díjas amerikai énekes. „A profi zenészek mindenekelőtt azt a stílust értékelik nagyra, melyben Áron játszik, az érzékeny hangszerkezelését, azt, hogy mennyire érzi a zenét – mondta az édesapa. – Mivel csak hétéves, a technikai tudása, a gyorsasága még hiányzik, de hallása, ritmusérzéke kiváló, jól tud a zene után menni és más zenészekkel közösen játszani. Egyelőre a kottát sem ismeri, de majd eljön az idő, amikor beíratjuk zeneiskolába, hogy az elméleti alapok is meglegyenek.”

Áront elvarázsolta az amerikai út, az Instagramnak köszönhetően sokan felismerték, közös fotót készítettek vele, a hangszerboltokban megengedték neki, hogy bármelyik gitárt kipróbálja és bizony élt is ezzel a lehetőséggel. Amikor viszont azt kérdeztük tőle, mi tetszett neki a legjobban, meglepő választ kaptunk: „a templomban a kórus és a zenekar”. Azt már édesapja árulta el, hogy egy 4500 személyt befogadó templomról volt szó, ahol kiváló gospel kórus és zenekar működik, Áron részt vehetett egyik próbájukon, és velük együtt zenélhetett.

„Nem erőltetünk semmit, nincs kötelező gyakorlás, amikor kedve van, akkor gitározik, zenét szerez. Emellett egyengetjük az útját, segítjük fejlődését, ügyelünk rá, hogy a hétéves gyerekek mindennapi életét élhesse. De ha valaki erre a pályára született, a szülő nem tudja megváltoztatni a sorsát” – tette hozzá Hodek Szilárd.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?