Új helytörténeti kötet Komáromról

komárom
Komárom |

Németh István 1971 és 2014 közötti cikkeiből készült válogatás „Múltra nyíló kapu. Válogatott írások a régi Komáromról” címmel. A könyv komoly időtávot fog közre, amely az ókortól egészen a közelmúltig húzódik.

A 88 cikket tartalmazó kötet a Pro Museum Társulás gondozásában jelent meg. Előzményének Mácza Mihály Komáromi anziksz című könyve tartható. Ebben is olyan rövidebb, jól emészthető írások szerepelnek, amelyek a helyi sajtóban jelentek meg egykor. „Közel 100 cikket jelentettünk meg abban a kötetben, amelynek az első kiadása nagyon gyorsan, két hét alatt elfogyott, majd két hónap alatt a második is. Már a harmadik kiadást árulják” – mondta lapunknak Galo Vilmos történész, mindkét kiadvány szerkesztője. Miközben a Mácza-kötethez kereste ki a cikkeket azok eredeti megjelenési helyén, figyelmes lett Németh István nagyjából hasonló terjedelmű munkásságára is. Bő egy évvel ezelőtt nekiállt összegyűjteni ezeket a szövegeket is.

„Az ilyen rövid írások a mai embernek egyszerűen jobban megfelelnek, mint a hosszabb tanulmányok. Ez talán igazodik a rohanó életmódunkhoz is” – fejtette ki Galo, majd hozzátette: „Nagyon jó, hogy Németh István egy igazi komáromi ember, aki átélte az eseményeket, hiszen amikor 1968-ról ír, abban benne vannak a saját élményei”. További példaként említi a Zichy-palotáról írt szöveget, amelyben a nyilasok tetteiről vagy pedig a szovjet katonák bevonulásáról a szüleitől hallhatott történeteket, akik a közeli Klein-házban laktak. Ezen túlmenően némi szépirodalmi él is jellemzi a könyvet. Erre példa az „Elmesélt történelem” című fejezet, amelyben például a Brigetióban elhunyt Valentinianus császár haláláról is olvashatunk. A kiadványt gazdag képanyag teszi színesebbé.

Németh István alapvetően nem történész, ám pályája nagy részében újságíróként dolgozott elsősorban a Dunaj és a Dunatáj lapoknál, miközben sosem szűnő érdeklődéssel fürkészte szülőföldje múltját. A most megjelent kötet a Kisebbségi Kulturális Alap és Komárom város támogatásával jelenhetett meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?