Új helyen a kismamák kassai krízisközpontja

Kassa |

<p>Új helyre költözik a kassai római katolikus egyházmegye karitásza által létrehozott és fenntartott krízisközpont, amely elsősorban nehéz, sok esetben lakhatási és szociális szempontból teljesen kilátástalan helyzetbe került kismamáknak és gyermeküknek-gyermekeiknek biztosít szállást és ellátást - nemcsak Kassáról, hanem annak tágabb régiójából is. A karácsonyt már ott tölthetik.</p>

Az Alejova utca 2-es szám alatti épület ugyanis az utóbbi dőben már szűkösnek és kényelmetlennek bizonyult, ezért az új lehetőséget kereső egyházi jótékonsági szervezetnek a város önkormányzata egy, a tulajdonában lévő ingatlan felszabadításával sietett a segítségére. A Kassaújfalu városrészben lévő volt iskolaépületet a karitász saját költségére alakítja át - tájékoztatta az (j Sz´t a kézelmältban Monika Murová, a fenntartó szervezet pr-menedzsere.
Mikuláš Čečko, Kassa főpolgármester-helyettese az október végi átadási ünnepségen elmondta, a krízisközpont lakóinak az új hely nemcsak fedelet jelent a fejük felett, hanem lehetőséget is az emberhez méltó lakhatásra. "Ez főként mostanság aktuális, amikor annak a kisfiúnak az esetéről hallhattunk, aki édesanyja és testvérei sanyarú helyzete miatt öngyilkosságot kísérelt meg" - tette hozzá az önkormányzati tisztségviselő. A rászorulók vagy azok hozzátartozói, ismerősei a 055/62 55 317-ös telefonszámon vehetik fel a kapcsolatot a kassai római katolikus egyházmegyei karitásszal.
A most elhagyott Alejová utcai intézmény sem marad kihasználatlanul, hiszen abban a negyedmillió lakosú Kassán szép számmal éllő hajléktalanoknak alakítanak ki menedékhelyet. (kor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?