Új borlaboratóriumot és borászati szolgáltató házat avattak Muzslán

Új borlaboratóriumot és borászati szolgáltató házat avattak Muzslán
Muzsla |

A csütörtökön átadott épületben a térség kistermelői vizsgáltathatják majd be boraikat, továbbá itt működik majd annak a digitális időjárás-előrejelző hálózatnak a központja is, amely a környék szőlőhegyeiről szolgáltat majd adatokat a borászoknak.

Ünnepélyes keretek közt, csütörtökön adták át a községben azt a térségi borászati szolgáltató házat és borlaboratóriumot, amely a párkányi és régióbeli borászokat, kistermelőket szolgálja ki. Az egykor üzleteknek helyt adó épületet átalakították és teljesen felújították. A laboratóriumban borminták minőségi bevizsgálására nyílik lehetőség, a konferenciaterem szakmai tanácskozások, borbemutatók helyszíne lehet, ezen kívül egy kisebb tárgyalót is berendeztek a központban, jövő tavaszra pedig egy parkot is kialakítanak a ház mellett. A projekt összértéke 300 ezer euró, uniós támogatásból, a határon átnyúló INTERREG program keretében valósult meg, az Ister-Granum EGTC helyi termékhálózatának egyik fejlesztéseként.

01

Egzakt, tudományos módszerekkel segítenek

Annak ellenére, hogy Muzsla és vonzáskörzete az ország legjobb szőlőtermő vidékei közé tartozik, az itteni kistermelőknek eddig nem volt lehetőségük arra, hogy boraikat minőségileg is bevizsgáltassák. Eddig ezt maximum Pozsonyban, a modori kutatóintézetben, vagy Budapesten, Budafokon tehették csak meg, illetve a közelben nem hivatalosan, néhány nagyobb, maszek borászatban. Az új muzslai központban a térség összes kistermelője megteheti már ezt, az idei szüretre a labor már működni fog – mondta Farkas Iván polgármester a sajtótájékoztatón. Farkas hozzátette, a bevizsgálás nem lesz drága, nyolc - kilenc eurós áron érhető majd el a szolgáltatás, ez pedig a mai viszonyok közt jó ár. Az előzetes tervek szerint a labor hétfőnként, szerdánként és péntekenként fogadja majd a borászokat. A projekt magyarországi partnere, a kesztölci Szivek Pincészet tulajdonosa, Szivek Péter szerint is roppant hasznos szolgáltatásról van szó, tőlük is Muzslára hozzák majd a bevizsgálandó mintákat.

02

Digitális előrejelzés, számítógépes feldolgozás

A projekt további gyakorlati haszna, hogy a szőlészeket-borászokat szolgáló digitális időjárás-előrejelzési hálózat moduljait nem csak Muzslán, de több környékbeli szőlőhegyen is kihelyezték, így például Bátorkeszin, Köbölkúton is, a Karvai Mezőgazdasági Szakközépiskola pedig szintén kapcsolódott a hálózathoz. A rendszer lényege, hogy a modulokon keresztül nem csak az adott szőlőhegy, dűlő meteorológiai viszonyait vizsgálják, mérik és jelzik előre, de egyéb, a szőlőmunkákhoz fontos paramétereket is (páratartalom, nedvesség stb.). Az adatok azonnal befutnak a muzslai központba, ahol ezeket számítógépes feldolgozással értékelik ki, illetve naprakészen lekérhetik ezeket a borászok, szőlészek. További előny, hogy a rendszer bővíthető és fejleszthető, idővel más térségek is csatlakozhatnak hozzá. „A rendszer nagy segítséget nyújt például a a védő permetezések elvégzéséhez és más kinti munkákhoz, a borlaboratórium pedig egzakt, tudományos módszerekkel segít abban, hogy borászaink minél kiválóbb nedűkkel rukkoljanak elő, lehessenek versenyképesek kicsiben és középszinten is“ – hangzott el az avatóünnepségen. Miroslav Petrech, az ország egyik legkiválóbb borásza, a bélai kastély pincemestere és számos világverseny, nemzetközi gála győztese szintén üdvözölte a muzslai fejlesztést. Mint elmondta, a szőlő és a bor minőségét kilencven százalékban a természet adja, de a XXI. században már alapkövetelmény, hogy a szőlészek - borászok elérhető, megfizethető és tudományosan megalapozott, profi szolgáltatásokhoz jussanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?