Trnka: Jövőre mindenkit felvesznek középiskolába

Kassa megyében jelenleg több mint 90 középiskola működik
Királyhelmec/Rozsnyó/Kassa |

Az oktatásügyi minisztérium döntése értelmében a Kassa megye területén működő középiskolákban összesen 6468 férőhely lesz a következő tanévben, de az iskolák 2303-mal több tanulót vennének fel. Rastislav Trnka megyeelnök azt állítja, a tanintézményeknek egyetlen gyereket sem kell elutasítaniuk.

„Az alapiskolákból nagyjából 5400 kilencedikes fog elballagni a tanév végén. Ez azt jelenti, hogy mindegyikük felvételt nyer valamelyik középiskolára. A férőhelyek és a diákok létszáma közötti különbség abból adódik, hogy az előző évek során a minisztérium és a megyei önkormányzat a demográfiai mutatók és a munkapiac reális igényeinek figyelmen kívül hagyásával nyitott új iskolákat” – tolmácsolta lapunknak a megyeelnök szavait Anna Činčárová, a Kassa Megyei Önkormányzat szóvivője. Mivel az eddigi rendszer Trnka szerint nem reflektálta a reális igényekre, újításokra van szükség. „Számunkra a minőségi oktatás a legfontosabb. A megyében sok középiskola van, ezért a diákokat próbáljuk úgy irányítani, hogy az eloszlás a lehető legoptimálisabb legyen, és az oktatás színvonala is garantálva legyen. Néhány középiskolában megszüntetnek egy-két szakot, természetesen a valós igények figyelembe vételével. Az elkövetkezendő években olyan szabályozás szerint fogjuk meghatározni a diákok létszámát, amely jobb, és minőségi oktatást garantál” – mondta a megyeelnök. Hozzátette, az új, módosított rendszert már a 2020/21-es tanévben bevezetnék a kiválasztott iskolákban. A megyei önkormányzatok kompetenciájában szeptember 1-jén módosítások léptek életbe. Míg az oktatásügyi minisztérium eddig csak javaslatot tehetett a megyének a következő tanévben felvételt nyerő diákok számára, addig idén szeptembertől már ők szabják meg a létszámokat. A megyei önkormányzat ezentúl már csak szétoszthatja a tanulókat az egyes iskolák és szakok között, sőt az első évfolyamba felvett diákok számát már nem a megyei képviselő-testület, hanem a megyeelnök határozza meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?