Tragikus baleset Balogfala és Ajnácskő között

Balogfala/Ajnácskő |

<p>A közutat lezáró félpályás sorompó, a figyelmeztető fény és hangjelzések ellenére a sínekre hajtott tegnap egy losonci rendszámú személygépkocsi vezetője a Balogfala és Ajnácskő közötti útszakaszon.</p>

A vonatszerelvényt a vezető már nem tudta megállítani, 30 éves terbelédi férfi a helyszínen életét vesztette.

A közlekedési szabályokat megszegő sofőr valószínűleg a saját türelmetlenségének áldozata lett. A két település közötti alig két kilométernyi útszakaszon három vasúti átjáró is van, amelyeknél általában néhány percig várakozni kell, sokan kockáztatnak. A türelmetlen vezetők a félpályás sorompót megkerülve próbálnakmegátjutni a síneken, ami kifejezetten balesetveszélyes. Mivel a mozdony vezetőjének esélye sem volt észlelni a vágányra hajtó autót, a vészféket is csak az ütközés előtti pillanatban tudta működésbe hozni. A húsz vagonból álló, több mint 1600 tonna súlyú szerelvény több mint 250 méteren tolta maga előtt a szerencsétlenül járt autót. A roncsokat csak mintegy két és fél órásmunkaután tudták kiemelnia mozdony alól a tűzoltók. A baleset miatt a Feled-Fülek vasúti fővonalon bő négy és fél óráig szünetelt a vasúti forgalom, a közúti közlekedést is kénytelenek voltak elterelni, nagy volt a torlódás. A baleset miatt a vonatok menetrend szerinti forgalma csak a délutáni órákban állt helyre. A járművekben keletkezett anyagi kár is jelentős, becslések szerint legalább 10 ezer euró. (szasz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?