Tömeges elbocsátás lehet a Cargónál

Tiszacsernyő
Tiszacsernyő |

Információink szerint több száz alkalmazottjától válhat meg az állami Cargo vállalat. A cég elismerte, hogy a munkahelyek átszervezésén dolgoznak.

Európa egyik legnagyobb szárazföldi átrakodó-állomásán gondban vannak az alkalmazottak. Értesüléseink szerint ugyanis a Cargo Slovakia vasúti teherfuvarozó nagyvállalat rövid időn belül több száz alkalmazottjától válhat meg. A leépítés a tiszacsernyői és a mátyóci átrakodóállomást is érinti. A két telephelyről legkevesebb 100 alkalmazottat bocsátanának el. Lapunk megkeresésére Silvia Kuncová, a Cargo Slovakia vezérigazgatójának hivatalvezetője elmondta, hogy a vállalat vezetése mindent elkövet azért, hogy stabilizálja a cég helyzetét. Ugyanakkor elismerte, hogy a humán erőforrás átvilágítása folyamatban van, ennek eredményétől függ a munkahelyek átszervezése, illetve racionalizációja. A vállalat ilyen átvilágításra készül az összes telephelyén.

A Cargo Slovakia tiszacsernyői részlegének egyik vezető beosztásban levő alkalmazottjától megtudtuk, hogy a tervezett létszámleépítésre már a közlekedési minisztérium is rábólintott.  „Hivatalos döntés még nem született, de már 99,9 százalékig biztosak vagyunk abban, hogy rengeteg alkalmazott elbocsátását tervezik. Pontos számokat sajnos nem mondhatok, de több száz alkalmazottról van szó. Mivel a vállalat egy éve Tiszacsernyőn is 65 százalékra módosította a dolgozók munkaszerződését, sokak szerint várható volt ez a lépés. Az irodákban kedd reggel megjelentek a könyvvizsgálók, most az egyes részlegek felmerésein dolgoznak” – nyilatkozta lapunknak a vállalat neve elhallgatását kérő alkalmazottja. 

Lapunk megkereste az Andrej Doležal (Sme rodina) vezette szaktárcát is a tömeges elbocsátás miatt, lapzártánkig azonban nem foglaltak állást.

Hrivňák Vladimír, a Kelet-szlovákiai Vasutasok Szakszervezetének elnöke telefonon megerősítette a híreket, de mivel hivatalos döntés csak a csütörtökre tervezett tárgyalás után várható, a részletekről ő sem volt hajlandó beszámolni. „Tény és való, hogy a vállalatban elindult egy bizonyos folyamat. Én is kaptam meghívót arra a tárgyalásra, melynek első pontjában a munkahelyek optimalizálásáról, zárójelben a tömeges elbocsátásról lesz szó. A tömeges elbocsátás híre tehát igaz, és az is, hogy több auditor is megjelent a tiszacsernyői részlegen, hogy valamiféle ellenőrzéseket hajtsanak végre” – nyilatkozta az Új Szónak Hrivňák Vladimír azzal, hogy a szóban forgó munkahelyen évek óta fokozódik és egyre jobban érezhető az alkalmazottakra nehezedő teher. „A telefon egész nap csörög, az emberek nyugtalanok. Nem tudom, hogy fognak reagálni, ha ez az egész napvilágra kerül. Mindenki ideges, valóban rossz a hangulat” – zárta a szakszervezeti elnök. 

Silvia Kuncová, a Cargo Slovakia vezérigazgatójának hivatalvezetője lapunk megkeresésére elmondta, hogy a Cargónál mindent elkövetnek azért, hogy stabilizálják a vállalat helyzetét. Jelezte, hogy a kohászatban tapasztalható recesszió, a megrendelések visszaesése és a koronavírus-járvány is komoly bevételkiesést jelent a vállalatnak. A vállalatnál ezért elkerülhetetlen a munkahelyek racionalizációja. „Jelenleg folyamatban van a humán erőforrás átvilágítása, eredményétől függenek a további lépésekˮ – közölte Silvia Kuncová.

A rendszerváltás előtti időkben a „legnagyobb szárazföldi kikötőként” emlegetett komplexum egykor hatezer embernek adott munkát, de napjainkban már csak nagyjából ezer fő dolgozik Tiszacsernyőben és Mátyócon. Míg a 80-as és 90-es és évek fordulóján Tiszacsernyőnek közvetlen vasúti kapcsolata volt Prágával, Pozsonnyal (éjjeli és nappali gyorsvonatok egyaránt) és Budapesttel. 2001-ben Keszthely volt az egyik vonat végállomása, ma már innen csak Kassára lehet eljutni. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?