Tart a vizsgálat a plasztikai sebészeten

Louis Pasteur Egyetemi Kórház
Kassa |

Közel négy hónapja tart, de máig sincs eredménye a kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórház (UNLP) plasztikai és esztétikai sebészetén történt visszaélések kapcsán indított kivizsgálásnak.

Miután a botrányt megszellőztette a sajtó, a kórház vezetősége belső ellenőrzést indított az ügyben, és nem sokkal később az egészségügyi minisztérium is foglalkozni kezdett az üggyel. Az ellenőrzés eredményeit még senki sem ismeri. „Még várjuk a minisztérium állásfoglalását. A kórház által indított belső vizsgálat számos személyzeti és szervezeti módosítást eredményezett” – nyilatkozta Ivana Stašková, az UNLP szóvivője. Hozzátette, a belső vizsgálat óta hetente ellenőrzik a kórház pácienseinek nyilvántartását, ne kerülhessen sor újabb visszaélésekre. A szóvivő elmondása szerint a plasztikai sebészet újonnan kinevezett főorvosában teljes mértékben megbízik a kórház vezetősége. Az egészségügyi minisztérium azt nyilatkozta, az összes szükséges vizsgálatot elvégezték, már csak a zárónyilatkozat részletein dolgoznak az illetékesek.

Az UNLP plasztikai és sebészeti klinikáján egy New Look Holiday nevű, külföldön regisztrált, de szlovák elérhetőségekkel működő magánügynökség elsősorban brit pácienseknek intézett plasztikai beavatkozásokat.

A műtétekért a páciensek vélhetően közvetlenül az orvosoknak fizettek a rendelőben, értesüléseink szerint jóval többet, mint a hivatalosan megszabott árak. Miután ez kiderült, az UNLP igazgatósága a sajtóval azt közölte, semmit sem tudnak a történtekről. Hogy ez valóban így volt-e, azt hivatott kideríteni a belső vizsgálat. A plasztikai sebészetről mindenesetre több alkalmazottat is elbocsátottak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?