Sok gyerek csak turkál az egészséges ételben, és éhesen megy haza

<p>Só- és olajmentes ételeket, bulgurt, tofut, avokádót, homoktövist álmodott Juraj Draxler oktatásügyi miniszter az iskolai étkezdék asztalára.</p>

A menzareformmal kapcsolatban a tanévkezdés előtt sok volt a kérdőjel, az egyik a tervezet anyagi vonzata volt. Mostanra sok iskolában a tapasztalatokról is be tudtak számolni. Nagykaposon óvatosakKelet-Szlovákia legnagyobb magyar alapiskolájában, még nem a Juraj Draxler oktatási miniszter által meghirdetett menzareform alapján állítják össze az étlapot. Ennek legfőbb oka, hogy a reform részleteiről az intézmény még nem kapott pontos tájékoztatást. Kovács Adriana igazgató véleménye szerint ilyen volumenű változtatásokat csak úgy lenne szabad bevezetni, ha előtte az étkezde alkalmazottai képzésen vennének részt. Az iskola konyháján egyébként igyekeznek egészséges étrendet összeállítani, de megfigyelték, hogy ha mondjuk főzelék szerepel az étlapon, a gyerek egy része aznap nem ebédel. Húsmentes napokat rendszeresen beiktatnak, de arra is van mód, hogy a lisztérzékeny vagy egyéb allergiában szenvedő gyerekek számára speciális ételeket főzzenek. Új ízek KirályhelmecenA királyhelmeci magyar alapiskolában kínált menüben már a miniszter által ajánlott ételek egy része is megtalálható. Novella Ivett, az iskola igazgatója elmondta, igyekeztek olyan ételeket kiválasztani, amelyek egészségesek és viszonylag könnyen elkészíthetők. A gyerekek gyakran kapnak hal- és párolt ételeket, de sokan nehezen szokják meg az új ízeket. Egy régióbeli vállalkozó felajánlásának köszönhetően a tanulók rendszeresen fogyaszthatnak helyben termett gyümölcsöt is. Az iskolavezetők egyeztetnek az iskolabüfék üzemeltetőivel, hogy a gyerekek számára a lehető legmegfelelőbb ételeket kínálják, ám tudják, hogy egy vállalkozót nem kényszeríthetnek arra, hogy eladhatatlan árut kínáljon. Zöldség és tej BuzitánMohňansky Csilla, az alapiskola igazgatója elmondta, a gyerekek 90 százaléka a menzán ebédel. „Sokkal kevesebb a rántott hús és a zsíros étel, viszont jóval több zöldséget és gyümölcsöt kínálunk. Idén már az iskola kertjében termesztett gyümölcsöt is az asztalra tettük. Az iskolai menza múlt heti kínálatában ott volt a marhapörkölt, a céklasaláta, a húsleves, a burgonyapüré, a savanyú káposzta és a knédli is, de a borsóleves, az alma, a gyümölcslé, a bableves, a gombamártás, és a kelkáposztaleves is. Pusztán zöldséget nem tálalunk, mert a gyerekek nem ennék meg. Ha más étellel együtt kínáljuk, örömmel elfogyasztják” – mondta Sztuppen Zsuzsa, a buzitai alapiskola konyhafőnöke. A másodikos Varga Zsanett szerint jól főznek az iskolai konyhán. „Kedvencem a hús meg a krumpli, de megeszem a zöldséget is. A friss tej és a gyümölcs is nagyon finom” – mondta a kislány. Reformételek Párkányban„2011-től fokozatosan térünk át a reformételekre. Fokozatosan szoktatjuk a gyerekeket az új ízekhez, azért az étlapon a hagyományos ételek vannak túlsúlyban, amelyeket igyekszünk modern és egészséges technológiával elkészíteni. Naponta ötszáz gyerekre főzünk. A gyerekek hetente négyszer kapnak húsételt, a szerda hagyományosan tésztanap. Idegenkednek azoktól az ízektől és ételektől, amelyeket otthon nem szoktak meg” – foglalta össze tapasztalatait Valient Judit, a párkányi iskolai étkezde vezetője. Köbölkúton nem kell tofuA Stampay János Alapiskolában több éve nagy hangsúlyt fektetnek az egészséges táplálkozásra. „Az egészségnapok alkalmával a gyerekek osztályonként különféle zöldség- illetve gyümölcsételeket is készítenek, amit jó étvággyal el is fogyasztanak. Sajnos a menzai natúr zöldségsalátának vagy a tofupaprikásnak nincs ilyen sikere. Ezért fokozatosnak kell lennie az átmenetnek a hagyományos és az újszerű ételek között ” – fogalmazott Czibor Katalin igazgató. Az e heti étlapon tökfőzelék, sertéspörkölt, sült csirkemell, krumplikása, gulyás-, hagyma- köménymag- és paradicsomleves, csokis kalács, mandarin, banán, joghurt szerepel. Egytálétel ÉrsekújvárbanHétfőnként az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskolában egytálételekkel indítják a hetet, a rizottó és a krumplis tészta a gyerekek kedvence. Juhász Zsuzsa főnevelő elmondta, tésztanapon is jó étvággyal esznek a gyerekek, és a főzeléket is szeretik. Kevésbé ismert zöldségeket, hús-, vagy köretpótló ételeket nem szívesen fogyasztanak. Megkérdeztük a szülőket is, egyikük azért vette ki lányát az iskolai menzáról, mert nem eszik húst. Egy felső tagozatos fiú édesapja viszont azt mondta, akkor lakik jól a gyerek, ha húsos ételt kap. Szímőn is bukott a tofuTúróczy Aranka, a szímői önkormányzat konyhavezetője elmondta, a múlt héten zöldségtál volt tofuval, de nem ízlett a gyerekeknek. Hasonló a helyzet a tofulevessel és a tofukrémmel is. A pörköltet szeretik krumpli- vagy rizskörettel, a hétfői tésztanapot pedig alig várják. A szakácsnők időnként újítanak, de a cél továbbra is az, hogy a gyerekek jóllakottan menjenek haza. Ha ugyanis túl sok újdonság kerül a tányérjukra, csak turkálják az ételt, de nem esznek. Nem akarnak új ízeketNehezen fogadják el a gyerekek az új ételeket, ízeket – állítja egybehangzóan Siliga Márta, a komáromi Munka utcai alapiskola, valamint Botka Anita, a csallóközaranyosi Kóczán Mór Alapiskola konyhavezetője, ezért nem is erőltetik azokat túlságosan. Annak ugyanis nincs értelme, hogy visszavigyék az ételt és éhesek maradjanak. Beváltak viszont a krémlevesek, például a brokkoli-, a karfiol-, a fokhagyma- vagy a gombakrémleves, és a köretnek használt bulgur (tört búza). Ugyanez már nem mondható el a tofuról. „A rizottóban próbáltuk a hús egy részét tofuval helyettesíteni, de azt kipiszkálták a gyerekek. Nem tetszik nekik sem az állaga, sem az íze” – árulta el Botka Anita. Siliga Márta tapasztalata szerint a halas rizottót viszont általában szeretik a diákok. „A kedvenc ételek továbbra is a tésztafélék, a kalácsok, de a főzelékfélék, a pörköltek, a fasírozott is” – mondta Siliga Márta. Bulgur DunaszerdahelyenA dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskola étkezdéjének kínálatában nem nagyon észlelhető a változás. Vannak ugyan új ételek, de a kakaós csiga, vagy a bolognai spagetti sem került le az étlapról. „Nyitottak vagyunk, de óvatosan bánunk ezzel a kezdeményezéssel. Kipróbáljuk az új ételeket és a gyerekektől kapott visszajelzés alapján beépítjük ezeket a menza kínálatába” – nyilatkozta lapunknak Tóth Anna konyhavezető. Nemrég a bulgurt kóstoltatták meg a gyerekekkel. A konyhavezetőtől megtudtuk, nem aratott sikert a tört búza. A juhtúrós sztrapacska sem ízlett a diákoknak. Tóth Anna elmondta, a közeljövőben újra megpróbálnak tofus ételeket főzni. Tök és cékla az elnöknekA nagymagyari alapiskolában az egészséges étkezésre fektetik a hangsúlyt. Andrej Kiska köztársasági elnök múlt heti látogatásakor például húsmentes, tökből, céklából és krumpliból álló menüt kaptak a gyerekek. „A reakciók változók. Rájöttünk, hogy el kell mondani a diákoknak, mi van a tányéron – mondta Dudás Tímea igazgató, utalva arra, hogy a diákok gyanakodva méregették a feltálalt gombát. „Miután elmondtuk, mi van a tányéron, megkóstolták és megették. Van olyan diák, akinek ízlett az étel, mást noszogatni kell” – folytatta az igazgatónő. Néhány kisdiák Kiska látogatásakor sem volt elragadtatva a menütől, olyan is akadt azonban, aki repetázott. Királyrévben kipróbáljákA királyrévi alapiskolában és óvodában tízórait, ebédet és uzsonnát is kapnak a gyerekek. A reformételeket a jövő héten kóstolhatják először. „Eddig ritkábban próbálkoztunk az új receptekkel, gond van az alapanyag beszerzésével, és drágábbak is. Próbálunk salátákat és zöldségeket becsempészni az étrendbe” – mondta Kilácskó Gabriella konyhafőnök. Királyrévben új recept szerint főzték a levest, de a főételt hagyományosan készítették. Rántott húst nem sütnek, kizárólag párolják az ételt. Az iskolások a jövő héten a tofut is megismerik. „A nagy kedvencek, a tésztafélék, a főtt gombóc, a kalács, a kakaós tészta, a spagetti és a pizza egyelőre nem kerül le az étlapról. Sót használunk, de kevesebbet, inkább fűszerekkel ízesítünk” – folytatta a konyhafőnök. Dugisó GalántánA galántai Kodály Zoltán Alapiskolában nem vezették be a reformokat, hagyományos fogások kerülnek az asztalra, de a szakácsok nem sózzák az ételt. Csakhogy hiába az igyekezet, mert a gyerekek otthonról hoztak magukkal sót. Egy európai uniós projektnek köszönhetően az iskola kedvezményesen kapja a tejet és a gyümölcslevet.(leczo, nr, guzsu, szaz, vkm, béva, szk)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?