RENDŐRSÉGI NAPLÓ

Menet közben gyulladt ki
Láb/Zohor. Menet közben gyulladt ki egy IVECO gyártmányú tehergépkocsi szerda délután a két település között. A sofőr, a 48 éves Árpád először gyanús hangra lett figyelmes, majd a visszapillantó tükörben észrevette a gomolygó füstöt.

Menet közben gyulladt ki

Láb/Zohor. Menet közben gyulladt ki egy IVECO gyártmányú tehergépkocsi szerda délután a két település között. A sofőr, a 48 éves Árpád először gyanús hangra lett figyelmes, majd a visszapillantó tükörben észrevette a gomolygó füstöt. Megállította a járművet, és megpróbálta eloltani a tüzet, de egyedül nem boldogult. Mire a helyszínre érkezett tűzoltóknak sikerült megfékezni a lángokat, leégett az egész utastér és a kocsi hátsó részének nagy része. A kár több mint 1 200 000 korona. A tüzet feltehetőleg motorhiba okozta. (ú)

Két nőt támadott meg

Besztercebánya. Rendőrkézre került egy erőszakoskodó. A nemi erőszak és nemi erőszakra tett kísérlet vádjával őrizetbe vett 29 éves fiatalember az éjszakát már a cellában töltötte. Mária Faltániová, a Besztercebányai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője szerint a gyanúsított első áldozatát leteperte és megerőszakolta, a második megtámadott asszonynak sikerült elmenekülnie. A tettesre kettőtől nyolc évig terjedő börtönbüntetés vár. (SITA)

Fiatalkorú zsebtolvaj

Eperjes. Tizenegy éves zsebtolvajt értek tetten szerdán a rendőrök. A kiskorú elkövető kihasználva a városi busz túlzsúfoltságát kinyitotta egy kisnyugdíjas asszony retiküljét, és elemelte 1200 koronát tartalmazó pénztárcáját. Mivel a tettes fiatal kora miatt nem vonható felelősségre, büntetőeljárás nem indult ellene. A rendőrség felhívta a figyelmet, hogy elterjedőben van az a gyakorlat, hogy a bűnözők gyereket kényszerítenek zsebtolvajlásra. (SITA)

Kést szegeztek a torkának

Homonna. Egy éttermet rabolt ki két ismeretlen elkövető szerdán a keleti városban. Az elkövetők szerda este, záróra után érkeztek a tett színhelyére. Cigarettavásárlás ürügyén rávették a pincért, nyissa ki nekik az ajtót. Miután az alkalmazott eleget tett kérésüknek, az egyik férfi megtámadta, leteperte a földre, és torkának szegezett késsel a bevétel átadására kényszerítette. A 41 000 koronát zsákmányoló rablópáros után a rendőrség nagy erőkkel nyomoz. (SITA)

A sofőr a helyszínen meghalt

Prakfalva (Prakovec). Tragikus kimenetelű baleset történt szerdán a szobránci járásbeli falucska határában. A 41 éves férfi túl gyorsan akart bevenni egy kanyart, ám az autó megcsúszott a nedves úton. A Škoda többször átfordult saját tengelye körül, és lezuhant a meredek hegyoldalon. Az autóvezető a helyszínen életét vesztette. (SITA)

Elektronikai cikkeket loptak

Kassa. Amerikai akciófilmekbe illő rablás történt a NAY-elektronikai cikkeket árusító-áruházban. Az elkövetők előbb elloptak egy Mercedes 124 típusú gépkocsit, majd azt faltörő kosnak használva nekihajtottak a bolt bejárati ajtajának és a biztonsági védőrácsnak. A támadóknak az árukészlet jelentős részével sikerült kereket oldaniuk. A gépjármű tulajdonosának 150 000 koronája bánja a történteket, a pozsonyi székhelyű cég kára meghaladja 2,1 millió koronát. (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?