Pótlóbuszokat indít a RegioJet Dunaszerdahely és Komárom között

Dunaszerdahely
Dunaszerdahely, komárom |

Várhatóan január közepéig hétköznaponként pótlóbuszokkal helyettesítik a RegioJet egyes járatait Dunaszerdahely és Komárom között. 

A társaság a hét elején adta hírül a közösségi médiában, hogy január 7-től feltehetően 17-ig munkanapokon néhány járatot pótlóbusszal helyettesítenek Dunaszerdahely és Komárom között. Napi hat járat helyett indítanak autóbuszt, amelyek minden faluban megállnak. A társaság azt ígéri, hogy nagykapacitású szerelvényekkel igyekszik csökkenteni a késéseket, de figyelmeztetik az utasokat, hogy a biztos célba érés érdekében inkább hamarabb induljanak útnak. 
A RegioJet rendszerint a vasúti pálya karbantartása miatt szállítja pótlóbuszokkal az utasokat, most azonban azért bonyolítják ebben a formában az utazást, mert kevés a szerelvény. „Jelenleg sajnos két szerelvényünk nem használható, mivel súlyosan károsodott a balesetekben, amelyekért nem a RegioJet a felelős” – nyilatkozta az Új Szónak Aleš Ondrůj, a társaság szóvivője arra hivatkozva, hogy legutóbb karácsony előtt ütközött egy szerelvényük, amikor egy tehergépkocsi a vonat elé hajtott egy vasúti átjárónál. 

„Több vagonra tervezett karbantartás vár. Azért, hogy a szerelvények megrövidítésével ne korlátozzuk a legforgalmasabb, Dunaszerdahely és Pozsony közötti vonalon járó vonatok befogadóképességét, körülbelül két hétig autóbuszokkal helyettesítünk néhány járatot a kevésbé forgalmas szakaszonˮ – magyarázta az aktuális helyzetet Aleš Ondrůj, a társaság szóvivője. 

Érdekes

Így járnak a pótlóbuszok

A Dunaszerdahelyről 4.40-kor, 8.20-kor, valamint 15.07-kor induló személyvonatokat. Komáromból 6.43-kor induló 1772-es REX-et, a 9.42-kor és 18.37-kor induló személyvonatot helyettesíti az egész vonalon pótlóbusz. A társaság azt ígéri, hogy a késések csökkentése érdekében más járatokat megerősít, arra kérik az utasokat, hogy ha tehetik, inkább válasszák a 1770-es, vagy 1771-es REX-et, a 4308-as, 4319-es, 4328-as, 4331-es, 4332-es és 4337-es személyvonatot.

A közösségi médiában a társaság azt írta, hogy elhúzódott a vasúti kocsik karácsonyi időszakra betervezett szervizelése, és hiába próbáltak más társaságoktól vagonokat kölcsönözni, nem sikerült más megoldást találni a hiányzó szerelvények pótlására. Michal Lukáč, a Szlovák Államvasutak szóvivője kérdésünkre megerősítette, hogy jelenleg nem végeznek karbantartást a pályaszakaszon.

Az utasok felemásan fogadták a hírt. Néhányan megértették, hogy elhúzódik a karbantartás, mások azt mondják, így sem pontosak a járatok, így nem meglepő a pótlóbuszok miatt kialakult további késés. „Reggel fél órával később indult el a vonat, délután is legalább ennyit késtem. Sajnos már megszoktam” – mondta egy állandó ingázó. „Azt ígérték, hogy megerősítik a többi járatot, reggel mégis tömegnyomor volt egy rövid szerelvényen” – tette hozzá egy másik utas. A társaság azt ígéri, hogy legfeljebb 10-14 munkanapig tart a korlátozás, utána az eredeti menetrend szerint járnak majd a vonatok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?