Doležal: Mindkét vasúti pályázat „kisiklott”

Andrej Doležal

„Kisiklott” a vasúti közlekedés liberalizálására tett kísérlet a Pozsony–Komárom vonalon,és a Zsolna és Rajec közötti szakaszon is – jelentette be a közösségi hálón egy onlájn beszélgetésben Andrej Doležal (Sme rodina-jelölt) közlekedési miniszter. Ugyanis egyik pályázatra sem jelentkezett magántársaság.

Doležal szerint ennek objektív okai vannak, rövid volt a határidő. Leszögezte, hogy a vasúti szerelvények, valamint a pálya üzemeltetése és a közlekedés működtetése 5-7 évet is igénybe vehet, itt most ez csak két év volt, ráadásul a Pozsony-Komárom vonalnál eredetileg még rövidebb, de kitolták két évre.

Doležal már alá is írta a versenytárgyalás törlését, mert csak a Szlovák Vasúttársaságtól (ZSSK) érkezett ajánlat. „Az ár jóval meghaladta az elképzeléseinket, ezért a versenytárgyalást töröltük” - mondta.

„Mivel már másodszor siklott ki ez a nagy európai versenytárgyalási próbálkozás, egyetlen dolgot tehetünk, közvetlenül fogunk tárgyalni az egyes vasúttársaságokkal egy tíz évre szóló szerződésről” - jelentette be Doležal, hozzáfűzve, hogy ezt az Európai Bizottság által meghatározott szabályok lehetővé teszik. Doležal azt akarja, hogy az üzemeltetők nyilvános ajánlatot tegyenek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?