Percről percre változnak az állásajánlatok

Percről percre változnak az állásajánlatok
Érsekújvár |

Segítő kezet nyújt az Érsekújvári Körzeti Munka- Szociális- és Családügyi Hivatal az érsekújvári, vágsellyei, nagysurányi és párkányi térségben szükségszálláson lakó ukrán lakosok számára, az első hivatalos találkozót csütörtökön tartották a hivatalban, a következőt a húsvéti ünnepek után tervezik.

Mentorok és menekültek

A munkahivatal dolgozói kivetítőn mutatták be a mintegy húsz, a később érkezőkkel együtt csaknem harminc érdeklődőnek a hivatal honlapját, amelyen az álláskeresőket ukrán nyelven is tájékoztatják. Ukrán tolmács vett részt a találkozón, amelyen a menekültekkel együtt több szállásadó is jelen volt, akik ma már egyfajta mentorként, szlovákiai gondviselőként segítik pártfogoltjaikat az ügyintézésben és az álláskeresésben. A jelenlévők kitöltötték azt a nyomtatványt, amelyből a munkahivatal dolgozói átfogóbb képet nyernek a végzettségükről, eddig végzett munkájukról, családi állapotukról, illetve arról, milyen szakterület iránt érdeklődnek az álláspiacon. „Eddig is tartottunk tájékoztatást a kisebb csoportokban, mentorokkal érkező ukrán lakosoknak, de ez az első hivatalosan meghirdetett találkozónk, amelyre több részlegünkről hívtunk szakembereket. A különböző cégek képviselői önkéntesként, egyfajta segítőként vannak jelen a találkozón. Az ukrán álláskeresőknek gondjuk van az életrajz megfogalmazásával, amit eddig a térdükön, kézzel írtak a szállásaikon. Ebben is segítséget nyújtanak a munkahivatal dolgozói” – tájékoztatott Jana Kalmanová, a munkahivatal EURES tanácsadója. Az Ukránok Érsekújvárban közösségi oldalt is figyelik a hivatali alkalmazottak, hogy tudják, hogyan segíthetik még hatékonyabban a háború borzalmai elől menekülőket.

Ukrán álláskereső oldal

A munkáltatók által kínált álláslehetőségek, amennyiben alkalmasak az ukrán lakosok számára is, mostantól már automatikusan bekerülnek a munkahivatal honlapján az „ukrán zászló alatti” álláskínálatba. Minden hivatalos nyomtatvány megtalálható a honlapon ukrán nyelven is. „A május elején induló, Segítünk Ukrajnának projekt keretében négy újabb alkalmazottat veszünk fel a munkahivatalba, az ő feladatuk lesz az ukrán álláskeresőkkel való kapcsolattartás és a tanácsadás” – egészítette ki az elmondottakat Jana Kalmanová. Mivel a régióbeli álláskínálat minden percben változik, azt ajánlották a munkát keresőknek, kövessék figyelemmel az aktuális ajánlatokat. Jelentős előrelépésnek tartják Érsekújvárban, hogy beindultak csütörtökönként az ukrán-szlovák nyelvtanfolyamok, így egyre több betöltendő állás közül válogathatnak majd a városban és a környező községekben tartózkodók.

Varrónőt, kertészt, vegyészt keresnek

Konkrét állásajánlatokra hívták fel a találkozón a résztvevők figyelmét. A nyitrai Jaguar Land Rover cégben több állást kínálnak, a jelenlévőknek elmondták, nem túl bonyolult a közlekedés. A nagyobb cégek autóbuszokkal is szállítják a távolabbról érkező alkalmazottak csoportját. A cég április 21-én 9 órakor munkaerő toborzást tart az érsekújvári munkahivatalban, amelyre várják az ukrán jelentkezőket is. Az AMV érsekújvári cégbe takarítót, kertészt, vegyészt keresnek, férfiakat és nőket egyaránt, továbbá munkaerőt a sajtolórészlegre, 7-től 15.30 óráig tartó munkaidőben. Egy másik érsekújvári cég egészségügyi munkaruhák varrására keres varrónőket egy műszakban. Autómosóba várnak dolgozókat, egy udvardi nyomdába is friss munkaerőt vennének fel. Szakácsokat keresnek továbbá, és az érsekújvári strandra idénymunkásokat, kisegítőket vennének fel a frissítőket kínáló részlegre. Nagysurányi cégekbe keresnek munkásokat a gyártási részlegre, a jó angol nyelvtudású ukrán lakosok komolyabb vezető pozíciókra jelentkezhetnek. A mentorok arra panaszkodtak, hogy nem olcsó hivatalos szakfordítót fogadni az ukrán okmányok fordításához, és távolabbi munkahelyre sem szívesen utaznának a pluszkiadások miatt az idegen földről érkezők.


Az ukrán álláskeresőktől megtudtuk továbbá, hogy még komoly gondot jelent számukra eligazodni a bruttó és a nettó bérben, az adózási rendszerben, vagy eligazodni a szlovákiai támogatási rendszerben. Örömmel fogadták a munkahivatal segítségét és tanácsait, valamint azt, hogy rendszeres konzultációkra jöhetnek, ami lényegesen megkönnyíti az itt tartózkodásukat, jövőbeni érvényesülésüket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?