Párkány: energetikai okokból is korlátozták az új központ nyitva tartását

Párkány: energetikai okokból is korlátozták az új központ nyitva tartását
Párkány |

Egyrészt a fűtés miatt, másrészt pedig a kevesebb turista miatt is korlátozták a városban az új VIZA idegenforgalmi központ nyitva tartását – közölte lapunkkal Dominika Blaháková alpolgármester.

A Viza centrumban jelenleg egy kolléganő dolgozik, ugyanakkor tudjuk, hogy ott azok nagy helyiségek. Spórolnunk kell a fűtéssel is, nyakunkon az energiaválság, ráadásul az őszi idényben kevés látogató érkezik a városba. Ezért döntöttünk úgy, hogy a Viza központ mostantól már csak hetente kétszer, szerdán és pénteken fogadja a betérőket – közölte az Új Szóval Dominka Blaháková, Párkány alpolgármestere. A takarékoskodás miatt a Vizában jelenleg szolgálatban lévő munkatárs hétfőnként a Vadasban, kedden és csütörtökön otthon, szerdán és pénteken pedig a Viza centrumban dolgozik majd.

Esztergommal együttműködve

Mint azt a turizmusért és idegenforgalmi fejlesztésért is felelős alpolgármester elmondta, Párkány azért most sem szűnik meg üdülővárosként működni. Jelenleg esztergomi étlapokat, ital- és árlapokat fordítanak a túloldali vendéglátóhelyeknek szlovák nyelvre, mert azt tapasztalták, hogy szinte minden Párkányba térő vendég átlátogat a szomszéd városba is, szívesen mennek Esztergomba is kávéra, étterembe, bisztróba, csak eddig nem értették az ottani étel- és itallapokat, a választékot. Tervezik azt is, hogy az esztergomi történelmi és művészettörténeti látnivalók és a nevezetes épületekről szóló anyagok, prospektusok szlovák tájékoztató részét is elkészítik. Most például a Bazilikáról terveznek szlovák nyelven is anyagot.

Ha jobban belegondolunk, ez mindkét fél számára hasznos. Ezen felül idén az esztergomi adventi – karácsonyi rendezvényeket, vásárt is népszerűsítjük majd, mert ezt is fel tudjuk kínálni azoknak, akik Párkányba jönnek a wellnessközpontba vagy a termálfürdőbe. Vagy itt szállnak meg egy hosszú hétvégére“ – tette hozzá Dominika Blaháková.

Az új párkányi fotóponton a Bazilikával a háttérben fényképezkedhetünk. (Fotó: MSU)

Új fotópont már van és infopanelek is lesznek

Párkánynak egyébként hasznára vált hogy belépett a Nyitra megyei kerületi idegenforgalmi szervezetbe. Az ugyanis támogatásképp megtérítette a városnak a tavalyi tagsági díjat, mitegy 10 ezer euró értéken. Ebből a forrásból fedezték egy új fotópont létesítését is a Duna-parti sétányon, a Bazilikával a háttérben.

A fotópontot már 3 és fél éve terveztük, de mivel a terület nem a miénk, el kellett intéznünk a bérleti szerződést – ez két évig húzódott, sajnos, és azóta a kivitelezési árak is nőttek. Az új fotópont viszont nagyon attraktív helyen van, és, ha belegondolunk, hogy manapság az Instagramon, Facebookon stb. divat az efféle fotópontokon fényképezkedni, akkor ez nekünk hosszú távon kiváló marketingértékkel bír“ – magyarázta az alpolgármester. Az új fotópontot 3900 euróból létesítették, továbbá tervezik, hogy a város különböző pontjain érintőképernyős, digitális tájékoztató paneleket is kihelyeznek. Ez utóbbiakra már zajlik a közbeszerzési eljárás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?